Kezdődik a szabadtéri szezon a Magyar Zene Házában
Május 7-én az Erdőfű zenekar lép színpadra a Tánc a parkban sorozat első alkalmán.
Május 7-én az Erdőfű zenekar lép színpadra a Tánc a parkban sorozat első alkalmán.

Kilencvenhét borászat várja a borkedvelőket az Avasi Borangoláson május 11. és 13. között.

Átlagosan húsz-harmincöt százalékkal drágultak tavalyhoz képest a teljes bérletek a nagyobb fesztiválokra.

Harminc helyszínen ötven program várja a látogatókat.

A zongoraművész április 2-án a Zeneakadémia nagytermében lép fel.

Száz településen kétszáz ingyenes programmal készülnek a szervezők.

Csángó strófák, koncertek és táncház is szerepel a programban.

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján fellép a Csík zenekar, a Lóci Játszik és a Carson Coma is.

Már javában zajlik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar japán turnéja, hat hangversenyt adnak január 22-ig.

Fellép a Góbé, a lengyel Kapela Maliszów és a szlovák Nogaband.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.

Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Különböző emberek és erők dolgoznak azon, hogy hagyományainkat leírják, értékeinket átírják – hívta fel a figyelmet a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1 aktuális csatornán elemezte a párizsi késes támadást.

A terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság (Digos), a rendőrség és a pénzügyőrség közös akciója során Genovában és Firenzében tartóztatták le a gyanúsítottakat.

Az ukrán integrációs miniszterelnök-helyettes részletesen elmondta, mi mindenre képes az Európai Unió az ukrán uniós csatlakozásért.

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Az új iX3 a legfejlettebb kínai konkurenseknek is feladja a leckét, ráadásul nála már a modern BMW-k neuralgikus pontjába, a dizájnba is nehéz belekötni.

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója évet értékelt, kitért az MLSZ magyarszabályára is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.