Könyv Csurka Istvánról + podcast
A könyvbemutató előtt beszélgettünk a szerkesztővel, Zárug Péter Farkassal és az egyik szerzővel, Pozsgai Zsolttal.
A könyvbemutató előtt beszélgettünk a szerkesztővel, Zárug Péter Farkassal és az egyik szerzővel, Pozsgai Zsolttal.

Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész, író Apakönyv című művét a könyvhét alkalmából mutatták be.

A népszerűség átka című könyv bemutatóján Szánthó Miklós azt mondta, a populizmus maga a demokrácia.

Fergeteges humorú a Móra Könyvkiadó gondozásában újra megjelentetett Nicolas-sorozat harmadik, Nicolas nyaral című kötete.

A XX. század nem igazolta a századforduló bizakodását, hiszen teljes épségükben csak a pusztaszeri és a pannonhalmi emlékművek állnak.

Újabb könyvet ad ki Nógrádi György, ezúttal az egyik legnagyobb hatású egykori amerikai külügyminiszter életét veszi górcső alá.

Hiánypótló művet jelentetett meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.

A szín szerint rendezett könyvespolc már nem jó.

Az apály az emberi képzeletben a hiányt jeleníti meg, legalábbis azt, hogy van valami, ami nem normális állapotban van. Amikor várni kell.

Túl szókimondóra sikerült a sussexi herceg önéletrajzi könyve.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sem a polgármester, sem az alpolgármesterek nem voltak hajlandók tiszteletüket tenni az Idősek Karácsonya ünnepségen.

Gulyás Gergely és Vitályos Eszter ezúttal nem az újságírói kérdésekre válaszolt.

Térképen is megnézhetők a korlátozások.

Podcasműsorunkba Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója látogatott el, aki most nem Brüsszelből esett be a stúdióba.

Megállapodtak az EU központi intézményei a biztonságos származási országok közös listájáról.

Orbán Viktor, Robert Fico és Andrej Babis külön megbeszélést folytatott az EU-csúcson.

Magyar Péter valótlanságot állított a Benes-dekrétumok ügyében.

A Sopron Basket elképesztő meccsen dolgozta le 16 pontos hátrányát és jutott tovább a női kosárlabda Európa Kupában.

Káoszba torkolló gazdatüntetés a belga fővárosban.

A Ferencváros elnöke hajlandó lenne egy olyan tárgyalásra, amelyen a sportállamtitkárság és az MLSZ vezetői is ott lennének.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.