Sztrájkba kezdhetnek a BKV dolgozói
Nehezményezik, hogy a főváros csupán nyolc százalékkal emeli a bérüket.
Nehezményezik, hogy a főváros csupán nyolc százalékkal emeli a bérüket.

Alexander Schallenberget Nehammer távozása után nevezték ki ügyvivő kancellárnak. A kormányalakításra az Osztrák Szabadságpárt vezetőjét, Herbert Kicklt kérte fel a szövetségi elnök.

Az idei költségvetés egyik kiemelt tétele a családtámogatásokra fordítható összeg, amire csaknem négyezer milliárd forint jut.

Idén összesen 7200 milliárd forintot költ a kormány a nyugdíjak kifizetésére.

A vásárlást, a felújítást és a bérlést is segítik.

A Korrupcióérzékelési Indexet az amerikai külügy és Soros György által is pénzelt Transparency International készítette.

A Digitális Állampolgárság Program egyszerűsíti az ügyintézést és védi a környezetet.

A kormány itt is a családokat támogatja.

Az ágazatban három év alatt 60 százalékkal nőnek a fizetések.

A miniszter a Karácsonyi CsodaShow jótékonysági előadáson hangsúlyozta a családok támogatásának fontosságát és a magyar családbarát politika eredményeit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.