Múlt szombati Lugas mellékletünkben (Megyeri Dávid – Ez történt száz éve) olvasom, hogy Beniczky Ödönt, a Friedrich-, majd Huszár-kormány belügyminiszterét (1919–1920) annak idején háromévnyi fogházra és tizenötmillió korona pénzbüntetésre ítélte a bíróság kormányzósértés miatt. (Amit végül a Kúria jogerősen húsz hónapi fogházra, 13 millió korona pénzbüntetésre és kétévi hivatalvesztésre változtatott.) Ugyanebben a lapszámunkban (az „anyalapban”) pedig arról adunk hírt, hogy előző este a Budapest Parkban Horváth Krisztián, alias Krúbi „zenész” Orbán Viktor miniszterelnöknek címezve ekképp zárta koncertjét: „Amikor majd felakasztjuk, küldök neki gyógypuszit!” (Tomboló publikum.) Utóbbi esetben természetesen ítélet még nincs, csupán Tényi István feljelentéséről tudunk a Nemzeti Nyomozó Irodánál, emberölésre irányuló előkészület bűntettének gyanúja miatt. Szinte látom, amint a tisztelt olvasó elmosolyodik, hevesebb vérmérsékletű dühösen földhöz csapja az újságot: „Lesz is ebből Krúbi-per…! Ugyan már!”
Teszem hozzá gyorsan, a dühöngő olvasóval érzek. Ezeket az elszaporodott Krúbikat nem szoktuk a vádlottak padján látni, tömlöcben meg végképp. Nem olyan időket élünk. A mai „diktatúrában” következmények nélkül lehet kötéllel, lámpavassal fenyegetőzni. A Lenin-fiúk mai rajongói bátran ábrándoznak a kommentfalakon: bitó, vér, IFA-plató… Szarvas Koppány Bendegúz momentumos hagyományőrző így kommentálta az Orbán-kormány munkásságát: „Megdolgoznak a fiúk a lámpavasért.” Már a kistérségi messiás is börtöndalokat dúdol. (Orvos ismerősöm épp e cikk írása közben telefonál: – Hidd el, ezek tényleg akasztanának!)
Régi szép idők, Beniczky a tömlöcben.
Borítókép: Krúbi (Fotó: Czinege Melinda)
