A többség becsülettel teszi a dolgát az egészségügyben
Az új főosztály szervezését levezénylő korrupciómegelőzési főosztály vezetőjét, dr. Váradi Piroska rendőrezredest kérdeztük.
Az új főosztály szervezését levezénylő korrupciómegelőzési főosztály vezetőjét, dr. Váradi Piroska rendőrezredest kérdeztük.
A korrupt ügyészekről rántja le a leplet egy most megjelent könyv. Alessandro Sallusti azt is bizonyítja: Matteo Salvinit ok nélkül vádolják.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy legalább 22 kispesti önkormányzati beruházást vizsgál jelenleg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.
A kormányzati korrupcióellenes fellépés részeként a hálapénzt kikövetelők kerülnek célkeresztbe. Március 1-jétől megbízhatósági vizsgálatokkal keresik a hálapénzt elfogadó orvosokat.
Az előválasztáson elindul Kránitz felfedezője, Burány Sándor is, akit korábban Gyurcsány Ferenc is megpróbált leigazolni.
A magyar gazdaság tartós növekedése, a bürokráciamérséklés folyamata segíti a korrupció visszaszorítását.
A színészt nem zavarja a közpénzek elherdálása, legalábbis akkor biztos nem, ha ő is benne van a dologban.
Az ügyészi munkáról, a hivatásról, a sikerekről, a kudarcokról, a korrupcióról is nyilatkozott lapunknak Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
Az elsők között szerezte meg a hazai vállalatok közül a 4iG Nyrt. az ISO 37001 tanúsítványt.
Hogyan lehet, hogy miközben ötven rászoruló család vár önkormányzati ingatlanra, egy vezető pozícióban levő tisztviselő barátnője egy olyan lakást bérel, amibe be sem költözött?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes az érdemi kivizsgálására – jelentette be szombaton a moszkvai külügyi szóvivő.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Öngyilkos kalandba küldik az amerikaiak és a britek Európát, mondja az orosz külügyminiszter.
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Egy országrészben még kell esőre számítani.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A jeles napon ismert sportolók, művészek és a közmédia műsorvezetői mesélnek, ráirányítva a figyelmet az olvasás fontosságára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.