Kozák Danuta a vert mezőnyben – ugrott a párizsi olimpia?
Csipes Tamara nagy fölénnyel nyerte a válogatót női kajak egyesben, Gazsó Dorka a második, Kozák Danuta csak hatodik.
Csipes Tamara nagy fölénnyel nyerte a válogatót női kajak egyesben, Gazsó Dorka a második, Kozák Danuta csak hatodik.

Csipes Tamara faképnél hagyta, a hatszoros olimpiai bajnoknő csak egyesben indul a hazai válogatón.

Milák Kristóf, Kozák Danuta és Rapport Richárd viselkedése közös tőről fakad.

Csipes Tamara a jelek szerint szakított eddigi társával, mással nevezett a szegedi válogatóra.

A Budapesti Honvéd bocsánatot kért Csipes Ferenc viselkedéséért, amit Kozák Danuta elfogadott.

Csipes Tamara és Kozák Danuta a történtek ellenére valószínűleg együtt indul a jövő heti válogatón.

Újabb vélemények a csütörtökön kirobbant ügyben.

Az olimpiai bajnoknő vádaskodásában nincs újdonság, a megaláztatáson felül azt a pánik is szülte.

Korábbi világbajnokok kajakosok állnak ki Kozák Danuta mellett a Csipes Ferenc felfüggesztését kiváltó poszt után.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség nem vesztegette az idejét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Nem zárható ki, hogy egy elektromos hősugrzó okozhatta a tüzet.

Meglepő kijelentést tett az egyik fideszes politikus.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béke Tanácsába a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Vasárnap 20.30-kor rendezik a szerb–magyar rangadót a vízilabda Eb középdöntőjében

A Liverpool magyar sztárja azt is elárulta, hogy a hibája után ő rúgja-e a következő tizenegyest is.

Két autó is elütötte, a sofőrök segítségnyújtás nélkül elhajtottak a helyszínről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.