Több száz kukás sztrájkol, egyelőre nem látni a végét
Nem tudni, mi lesz a fővárosiak szemetével.
Nem tudni, mi lesz a fővárosiak szemetével.

Tovább fokozódik a káosz a baloldali vezetésű Budapesten, van, aki dolgozik és van, aki nem.

Egyetlen újrahasznosított alumíniumdoboz 95 százalékkal kevesebb energiával készül újra, mintha friss nyersanyagból gyártanák le.

Közös erőfeszítéssel próbálták kiszabadítani a bajba jutott embert.

A sofőr éppen kanyarodott a járművel, amikor a kollégája a nagy méretű szemétszállító autó elé került.

Mint mondta, Kamala és Joe Biden tiszteletére.

A körülmények egyelőre tisztázatlanok.

A tűzoltók a kisbusz két beszorult utasa közül az egyiket már kiszabadították a járműből.

A Budapesti Közművek szervezetten gyűjti be és környezetbarát módon hasznosítja az ünnepek után kidobott fákat.

Két ember beszorult a balesetet szenvedett járműbe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A társadalomban négyötödös elutasítottsága van a dolognak.

Szavazni reggel hat órától este hétig lehet.

Egy idős férfit már nem tudtak megmenteni a tűzoltók.

Párával, köddel és szitáló esővel telik a hét utolsó napja.

A jelentések szerint legalább hárman megsérültek.

Szijjártó Péter jelentette be a hírt.

Az orosz haderő drónokkal támadt az éjszaka.

Ezen a télen a Közlekedési Múzeum újraindítja népszerű nosztalgiajáratait. Mi is kipróbáltuk az időutazást.

Az albániai vb-selejtezőn is akad motivációja Harry Kane-éknek.

A kormányfő Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közösen tart sajtótájékoztatót hétfőn.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.