Békésen zajlott az idei pride + videó
Karácsony Gergely a felvonulást követően tartott beszédében meg sem próbálta eloszlatni a kérdéseket a mozgalma elszámolási botránya körül.
Karácsony Gergely a felvonulást követően tartott beszédében meg sem próbálta eloszlatni a kérdéseket a mozgalma elszámolási botránya körül.

Jelenleg is zajlanak az egyeztetések, ezek lezárultával kerül majd a parlament elé a törvénytervezet.

Az MSZP társelnöke szerint a kormány politikai szempontok szerint kezeli a pedagógustársadalmat.

Jogfosztottak az LMBTQ-emberek Magyarországon, sőt üldöztetésnek vannak kitéve – erről beszéltek a Városházán rendezett fórumon.

Az a hír sem futott be túl nagy pályát a hazai sajtóban, hogy a mára súlytalanná vált MSZP társelnöke újfent bírálni merészelte a magasságos DK-s atyaistent, Gyurcsány Ferencet.

Az MSZP társelnöke szerint ha a Demokratikus Koalíció így folytatja, nem lesz kormányváltás.

A megszűnés szélén táncoló párt újabb polgármesterek támogatását jelentette be.

Az MSZP társelnöke szerint hamis váddal illetik az ellenzéket.

Az MSZP társelnöke többször is keményen nekiment Gyurcsányéknak.

A legismertebb hazai LMBTQ-szervezetek találhatók a baloldaliakat tömörítő parlamenti képviselőcsoport támogatói között.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Saab gyárában fotózták le a két éve megrendelt új harcigépek épülő példányait.

A szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.

A Medián ügyvezetője szerint a mostani közvélemény-kutatásokat korai lenne előrejelzéseknek nevezni, mert nagyot tévedhetnek.

Folytatódik a baloldali belháború a Medián és a DK között.

„Oroszország egy európai ország” – mondta a kancellár.

Fontos politikust tudhat soraiban a Reform UK.

Adóeurók milliói jutottak a berlini áramszünet mögött álló szélsőbaloldali hálózathoz.

Összesen 400 ezer eurót kell az athéni csapat tagjainak befizetni a klubkasszába az előző két meccsen nyújtott gyengébb teljesítményért.

Varga Barnabás után újabb magyar játékos szerződött a görög bajnokságba.

Eddig hatszor tartóztatták le verekedés, balesetokozás és családon belüli erőszak miatt, legutóbb 2023-ban szabadult a börtönből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.