A színház jövője, a jövő színháza
Szakmai konferenciát tartott a Déryné-program a színház jövőjéről Lakitelken.
Szakmai konferenciát tartott a Déryné-program a színház jövőjéről Lakitelken.
Az Arany pillanatok című kiállítás emléket állít a legendás csapat tagjainak.
A padot Szabó Imrefia Béla szobrászművész készítette.
Magyar vonatkozású találmányok között ismerkedhetünk meg a magyar tudomány eredményeivel a lakiteleki Hungarikum Kiállítóházban.
Nagy István agrárminiszter a magyar kultúra napján jelentette be, hogy milyen új értékkel bővült a hungarikumgyűjtemény.
Illyés Gyula közművelődési életműdíjat kapott Huszár László, Beke Pál-díjat Szekér Tamás.
Orbán Viktor köszöntőlevelét is felolvasták a Nemzeti Művelődési Intézet székházának lakitelki avatóján.
A több mint négyezer négyzetméteres székház a magyar kormány több mint hárommilliárd forint összegű támogatásából épült.
A lakiteleki találkozó a hetvenes években meginduló nemzeti ébresztés csúcspontja.
A táborok keretében magyar egyetemisták és külföldi diákok közösen fejleszthetik tovább nyelvtudásukat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az amerikai technológiai óriások elhagyhatják az EU-t, ha a digitális szolgáltatási törvényt (DSA) nem módosítják – nyilatkozta a Brussels Signalnak egy republikánus kongresszusi küldöttség.
Most más a „világhelyzet”.
Izrael reagált Keir Starmer bejelentésére.
Lemondta a szereplést az MCC Feszten a Tisza Párt politikusa.
A momentumos alpolgármester nemrég részegen botrányt okozott egy nyilvános rendezvényen.
Dmitrij Peszkov reagált arra, hogy az amerikai elnöknek elfogyott a türelme.
Chilében kerültek elő Keanu Reeves kanadai színész ellopott luxusórái – közölte kedden a latin-amerikai ország sajtója.
A momentumos alpolgármester nemrég részegen botrányt okozott egy nyilvános rendezvényen.
Dmitrij Peszkov reagált arra, hogy az amerikai elnöknek elfogyott a türelme.
Chilében kerültek elő Keanu Reeves kanadai színész ellopott luxusórái – közölte kedden a latin-amerikai ország sajtója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.