Lamine Yamal az új király – legalábbis 133 szakember szerint
A 18 éves játékos nagy előnyre tett szert az idei Aranylabda legnagyobb esélyesével szemben.
A 18 éves játékos nagy előnyre tett szert az idei Aranylabda legnagyobb esélyesével szemben.
A 18 éves játékos nevével ellátott mezből ugyanis már közel 70 ezret eladtak.
A botrányos hétvégéről megpróbálja elterelni a figyelmet a katalán klub.
Nem csupán a 140 milliós ajándékával dühített fel embereket a 18. születésnapját ünneplő futballista.
A katalán klub döntése után még inkább Lionel Messi utódjának lehet tekinteni a spanyol tinédzsert.
Barátjának és válogatottbeli csapattársának váratlan bejelentése után rejtélyes, de kemény üzenetet küldött a 17 éves tehetség.
Komoly hatással lehet a Barcelona játékosának jövőjére.
Bár eleinte közös fotók nem bukkantak fel, be lehetett azonosítani, hogy együtt vannak.
Érdemes vigyázni, mert egy rivális csapat még megtréfálhatja a katalán klubot.
A Barcelona ifjú csillaga most szólalt meg először az elveszített Nemzetek Ligája-döntő után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint meg kell változtatniuk az internetes kultúrát Magyarországon.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.