Donald Tusk kormánya késlelteti az első lengyel atomerőmű megépülését
Szakértők szerint a késés komoly energetikai katasztrófával járhat.
Szakértők szerint a késés komoly energetikai katasztrófával járhat.
A lengyel gazdák nem nyugszanak.
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz két éve készül arra, hogy elhagyja Lengyelországot, ha vészhelyzet sújtaná hazáját.
Az egyik legjelentősebb lengyel lapnak adott interjút a baloldal politikusa, aki még jól össze is veszett a riporterrel.
Keményen összecsapott a lengyel kormánypárt és az ellenzék.
Az elkövető mindössze 16 éves, Andrzej Duda lengyel elnök leszögezte: az országban nincs helye antiszemitizmusnak.
Egy olyan gigaprojekt látszik elúszni, ami az európai elithez repítené Lengyelországot.
Egyelőre ismeretlen elkövető próbálta meg felgyújtani szerdán a Nozyk-zsinagógát Varsóban, a politikai vezetők elítélték a történteket.
A lengyel elnök szerint „nyugtalanító föderalizációs hajlamok” észlelhetők az EU-ban.
Marek Kuchcinski, former Sejm speaker, talked about Poland's domestic politics, Hungarian-Polish friendship, and the future for Ukraine.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az esemény programjában hat nagyjátékfilm szerepel.
Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes az érdemi kivizsgálására – jelentette be szombaton a moszkvai külügyi szóvivő.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Öngyilkos kalandba küldik az amerikaiak és a britek Európát, mondja az orosz külügyminiszter.
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Gyomorforgató részéletek derültek ki az ügyről.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.