Brutális gyilkosság nyomában a nyolcvanas évek Lengyelországában
A Nem hagytak nyomokat című játékfilm a 80-as évek lengyel kommunista rendszerének működését mutatja be.
A Nem hagytak nyomokat című játékfilm a 80-as évek lengyel kommunista rendszerének működését mutatja be.

A lengyel kormányfőhelyettes korábban azt kérte: Ukrajnának adják át a németországi rakétarendszert.

Mateusz Morawiecki szerint nem engedhető meg a csoport felbomlása.

Berlin amerikai Patriotokat és brit vadászgépeket küldene.

Úgy érzik a lengyelek, hogy az Európai Bizottság becsapta őket.

Svédország és Finnország NATO-csatlakozását hazánk mellett Törökország sem ratifikálta.

Sorra erősítik meg határaikat a kelet- és észak-európai országok, ráadásul a Varsó és Minszk közötti viszony is folyamatosan romlik.

„Oroszország viseli a végső felelősséget Ukrajna megtámadásáért” – jelentette kiJurij Ignat, az ukrán légierő szóvivője.

Nem tudja az orosz agresszió tönkretenni az ezeréves lengyel–magyar barátságot.

„Az ukránok viselkedése kezd egyre nevetségesebbé válni” – ezt nyilatkozta egy NATO-diplomata a Financial Timesnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Miközben Amerika és Oroszország a békéről egyezkedik, az erőtlen Európa csupán beszél, és saját jövőjének alakításából is kimarad.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet élményt varázsolt több tucat gyermeknek.

A havazás még várat magára.

A háborúellenes gyűlés előtt is szóba került a baloldali megszorítócsomag.

A Kreml szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sokban megegyeznek Moszkva elképzeléseivel.

A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett bejelentést.

Tucker Carlson Rupert Lowe brit parlamenti képviselővel beszélgetett az orosz–ukrán háború valódi haszonélvezőiről.

Már a bajnokságban is egyre jobb formába lendül a Ferencváros, amely ezen a héten másodszor is nyert a Kisvárda ellen.

There is enormous pressure bearing down on our country.

Rövid időn belül két nagyon súlyos vereséget szenvedett az együttes, ezt már a drukkerek sem hagyták szó nélkül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.