Szoboszlai a csúcsra tör és BL-trófeáról álmodik
A Liverpool és a magyar válogatott középpályása eddig remek szezont tudhat maga mögött, kihagyhatatlanná vált klubja kezdőcsapatából.
A Liverpool és a magyar válogatott középpályása eddig remek szezont tudhat maga mögött, kihagyhatatlanná vált klubja kezdőcsapatából.
Álomrajtot vett a Liverpool Arne Slottal, de most embert próbáló időszak következik.
Szombaton a magyar válogatott csapatkapitánya is szembenézett lehetséges utódjával.
Folytatta remek sorozatát a Liverpool, zsinórban ötödik mérkőzését is megnyerte Arne Slot csapata.
A gólzsák jövője alighanem mindaddig beszédtéma lesz, amíg a Liverpool nem jelenti be, hogy hosszabbít vele.
Két meccsből két vereség, nagyon rosszul kezdte az RB Leipzig a Bajnokok Ligáját.
Slot és Szalah olyasmit ért el, amit a klubnál korábban senki, de Szoboszlai Dominik is dicséretet érdemel.
A Liverpool hazai pályán 2-0-ra győzte le a Bolognát a Bajnokok Ligájában.
A Liverpool szerdán a Bologna ellen lép pályára a Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
A Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában a Liverpool ma 21 órakor a Bolognát fogadja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baszk szakember Kylian Mbappé hiányáról és Trent Alexander-Arnoldról is beszélt.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.