Liverpool: furcsa fejlemény, ahogy „hivatalos” lett – Slot lesz Klopp utódja
Nem a klub, hanem a holland tréner jelentette be a mai sajtótájékoztatóján.
Nem a klub, hanem a holland tréner jelentette be a mai sajtótájékoztatóján.
Szakértők szerint nem lesz hosszú életű az angol klub és a holland szakember házassága.
Arne Slot a vezetőedzői poszt várományosa, a bejelentésre azonban még kicsit várni kell.
„Lehet, hogy frusztráltnak kellene lennem, de akkor sem vagyok az; boldog vagyok.”
A Premier League 37., utolsó előtti fordulójának zárómérkőzésén a Liverpool és az Aston Villa összecsapása 3-3-ra végződött.
Ha a Manchester City végez az élen, új fejezetet nyit a Premier League történetében.
A Liverpool menedzsere már nem reménykedik benne, hogy csapata hódítaná el a bajnoki címet idén a PL-ben.
A „Domi meal” június 4-én lesz először elérhető a McDonald’s magyarországi éttermeiben.
A tréner kiemelte, a jobb oldalon milyen jó volt az összhang Trent Alexander-Arnold, Harvey Elliott és Mohamed Szalah között.
A Premier League 36. fordulójában Szoboszlai Dominik csereként lépett pályára a Tottenham ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A TikTok régóta áll heves viták középpontjában.
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
Teherán akár hetek alatt nukleáris fegyverhez juthat.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
Teherán akár hetek alatt nukleáris fegyverhez juthat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.