Szerdán a Liverpool az Eitrnacht Frankfurt otthonában javítana a Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik körében. Ugyanakkor az elmúlt négy meccsét elvesztő Liverpool útja a vártnál hosszabbra sikeredett Németországba. Arne Slot együttesének a gépe műszaki hiba miatt több óra késéssel hagyta el Liverpoolt , nem sokkal este 11 óra előtt szállt le Frankfurtban, így a keddi sajtótájékoztató elmaradt – amelyen Slot mellett éppen Szoboszlai Dominik vett volna részt.

Szoboszlai Dominiknak is új helyzet, ami Liverpoolban van
A magyar válogatott csapatkapitánya azonban így sem kerülte ki a médiamegjelenést. Szoboszlai még a liverpooli reptéren válaszolt pár kérdésre, az interjú a klub honlapján olvasható. Szoboszlai az elején reagált is arra, hogy a Manchester United ellen elvesztett meccs már zsinórban a negyedik volt.
Azt hiszem, ilyen még soha nem történt a karrieremben, hogy négyszer egymás után kikaptunk.
Sok megbeszélésünk volt, sokat beszélgettünk egymással, de a legfontosabb, hogy együtt maradjunk. Mert jó időkben könnyű együtt maradni, de amikor nehéz helyzet van, akkor igazán fontos, hogy egységesek legyünk – kezdte Szoboszlai, majd hozzátette, a kemény munkával a szerencse is az ő oldalukon fog állni a jövőben. Itt arra utalhatott a magyar játékos, hogy vasárnap Cody Gakpo a gólja mellett háromszor is eltalálta a kapufát.
Szoboszlai kiemelte, ez egy kivételes BL-idény neki és Kerkez Milosnak, miután a döntőt Budapesten rendezik 2026-ban.
– Mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk. Most Frankfurtba utazunk, és készen kell állnunk. Számomra pedig különösen különleges ez a BL-szezon, mert – ahogy tudod – a döntőt Budapesten rendezik. De hosszú az út odáig, sok dolgunk van még: tanulni, változtatni, és egyszerűen magunkra kell koncentrálnunk.
Szoboszlaiéknak őrült szurkolókra kell készülniük
A 24 éves középpályás jól ismeri az Eintracht Frankfurt stadionját, ugyanis korábban még az RB Leipzig játékosaként megannyi meccset játszott itt. Nála talán csak Hugo Ekitiké tud többet a frankfurtiakról, a francia nyáron éppen a német együttestől igazolt Angliába.
Hihetetlen szurkolóik vannak. Egy futballimádó városról van szó, és sokszor játszottam ellenük – voltak jó, de kevésbé jó emlékeim is. Kiváló csapatuk van, és nagyon jó edzőjük, akit még a lipcsei időkből ismerek
– mondta Szoboszlai, majd Ekitiké visszatérésére is kitért. – Mindig különleges érzés. Főleg ahogyan Hugo távozott – talán két szezon után még nem lehet legendának nevezni, de a szurkolók így tekintettek rá. Ő szerette őket, ők is szerették őt – és ez a legfontosabb kapcsolat a játékos, a klub és a szurkolók között. Fantasztikus érzés visszatérni oda, ahol még mindig szeretnek, még ha már nem is ott játszol. De remélem, hogy holnap nekünk segít, nem nekik.