Toplistás bűnözőt fogtak, amikor a rokonánál bujkált + videó
Évek óta keresték.
Évek óta keresték.

Az elkövetőket kiutasították Magyarországról.

A férfi áruházakból lopott márkás italokat és a volt élettársát is zaklatta, most vádat emeltek ellene.

Csak a bejárati ajtó helyreállítása százötvenezer forintba került.

2023-ban drasztikusan nőtt az erőszak Baden-Würtenberg tartomány pályaudvarain. Az elkövetők többsége nem német állampolgár.

Az ukrán hadsereg igyekszik úrrá lenni az egyre nagyobb mértéket öltő lopásokon, amely sajtóinformációk szerint felemésztette a nyugati fegyverszállítmányok negyedét.

A budapesti férfinak nem volt nehéz dolga, mert a netbank kódja megegyezett a telefon feloldókódjával.

Harminc ember esett egymásnak.

Lopott is tőlük.

A gyöngyösi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kereséshez többtucatnyian csatlakoztak, autóval, gyalog indultak a lehetséges helyszínekre.

Kiskunfélegyháza központjában, a Móra téren épülhet fel a város első McDonald’s-étterme.

A Fidesz eredményesebben mozgósított október 23-án – mutatott rá Orbán Balázs.

A Kossuth téri sortűz áldozataira emlékeztek Budapesten.

Brüsszel adóemelést, a családi adókedvezmények szűkítését és a rezsicsökkentés megszüntetését követeli Magyarországtól.

„Számunkra Magyarország az első. Nem Ukrajna”.

Putyin kijelentette, hogy a nagycsaládos életformának kellene az orosz társadalom természetes normájává válnia.

Szappanos Péter több védéssel járult hozzá a pontszerzéshez.

The survey conducted by the Nezopont Institute found that 28 percent of Hungarian adults followed the Hungarian Prime Minister’s speech.

Az ügyet zárt ajtók mögött tárgyalja a legfelsőbb bíróság.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.