Ismét erőt demonstrálhat Salvini és a jobboldal
A regionális választás fontos belpolitikai teszt elé állítja a baloldali kormánykoalíciót.
A regionális választás fontos belpolitikai teszt elé állítja a baloldali kormánykoalíciót.
A külgazdasági és külügyminiszter olasz kollégájával, Luigi di Maioval egyeztetett telefonon vasárnap a koronavírus miatti járványügyi helyzetről.
Luigi Di Maio lemondása nem csupán a mozgalom és a baloldali Demokrata Párt különös kormánykoalíciójának életképességét kérdőjelezi meg, de a hétvégi tartományi választások sorsát is befolyásolhatja.
A sajtó értesülései szerint megtartja ugyanakkor a külügyminiszteri széket. A párt vezetését az M5S egy másik vezetőségi tagja vagy többtagú testület veheti át.
Luigi Di Maiót erősítette meg az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikai vezetőjeként a párt alapítója, Beppe Grillo szombaton annak ellenére, hogy az M5S több politikusa és szavazóbázisa is hátat fordított a párt gyengüléséért felelősnek tartott Di Maiónak.
Az Öt Csillag Mozgalmat vezető Luigi Di Maio az illegális bevándorlók kitoloncolásának felgyorsítását akarja elérni, a Demokrata Párt azonban marasztalná a migránsokat.
Luigi Di Maio szerint az Olaszországban tartózkodó illegális bevándorlók kitoloncolásának felgyorsítását szolgálja az intézkedés.
Átverésnek nevezte a tengeren felvett migránsok szétosztási mechanizmusáról született máltai megállapodást a volt olasz belügyminiszter, a jobboldali Liga vezetője.
A magyar miniszterelnök szerint a nyugati országok baloldali erői visszatérőben vannak, véleménye szerint ezek az erők azért támogatják a bevándorlást, mert valójában szavazókat importálnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az államtitkár tisztázta a Legyél a változás Egyesület adományozási ügyét.
Kína szuverenitása és biztonsági érdekei súlyos megsértésének tekinti a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai katonai támogatást és fel fog lépni ellene – közölte vasárnap a pekingi külügyminisztérium.
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt ígéri, fog még találkozni a Tisza Párt elnökével.
A tüntetők a migránsok hazatoloncolását akarják.
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Érdemes havas esőre, havazásra készülni.
Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett.
Nem zörög a haraszt…
Az ötvenéves, muszlim hátterű migránst szombat este állították a magdeburgi kerületi bíróság elé a pénteki incidenst követően.
Ez történt a héten a gazdaságban.
A Fenyő-gyilkosság egyike volt a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.