Ezért vetette le magát a Margit hídról az orosz táncos
Pénteken éjjel ugrott a mélybe a Magyar Állami Operaház művésze.
Pénteken éjjel ugrott a mélybe a Magyar Állami Operaház művésze.

A Magyar Állami Operaház művésze öngyilkos akart lenni, de a folyó helyett a betonra esett, súlyos sérülésekkel került kórházba.

Szlovák vendégjátékban először lesz látható Magyarországon az egyik legjelentősebb lengyel opera.

Folytatódik az OperaVision és a Magyar Állami Operaház együttműködése.

Idén július 29-én rendezik meg az Anna-bált és kísérőrendezvényét, az Anna-fesztivált Balatonfüreden.

Eredeti pompájában látható a Drechsler-palota az Andrássy úton.

Az Operaház működését nem lehet a magyar gazdasági, kulturális tér nélkül értelmezni.

Rajna Martin első karmesterként, Halász Péter pedig első vendégkarmesterként tevékenykedik a jövőben az intézményben.

Születésnapja alkalmából köszöntötték a világhírű szopránt, Marton Évát.

Kulturális és Innovációs Minisztérium: A jogszabályban előírtak szerint járt el a minisztérium az Operaház főigazgatói posztjának pályáztatása során.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

Egy messzi-messzi galaxis lakói látogattak a szolnoki RepTárba.

A Tisza Párt elnöke ismét reflektorfénybe helyezte azokat az ügyeket, amelyek tovább rontják esélyeit a női szavazók körében.

„Józan hangokra van szükségünk!”

A gazdasági és a területi kérdések kerülhetnek elő az amerikai és az ukrán elnök mai megbeszélésén.

Az ukrán elnök hamarosan Trumppal találkozik, kövesse velünk élőben az eseményeket!

Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.

Két sima és egy drámai meccset hozott a darts-vb vasárnap délutáni szakasza.

A soha nem látott méreteket öltött eladatlan készletek világszerte, a sokszor sunyi, ki tudja miből és kinek az érdekében táplált borellenes uszítások mellé megkaptuk a pusztító aranyszínű sárgaságot is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.