Felavatták a Hárs Ernő–Sándor Judit művész házaspár emléktábláját kedden egykori budapesti, Eötvös utcai lakásuknál Sándor Judit születésének századik évfordulója alkalmából. A Debussy szerezte Pelléas és Mélisande című zenedráma legendás női címszereplőjét 1948-ban, az első évadban szerződtette az Operaház, ahol az év november 13-án debütált Mozart A varázsfuvolájában. Az Operaház Kossuth-díjas magánénekese szoprán és mezzoszoprán szerepekben is számos emlékezetes alakítást nyújtott. A család kezdeményezésére, Terézváros önkormányzata támogatásával megvalósuló emléktábla avatásán Ókovács Szilveszter arról beszélt, hogy a művésznő személyében egy művelt, intelligens, finom nőt ismerhettünk meg. A Magyar Állami Operaház főigazgatója szerint Sándor Judit a zenei készség és a szép szövegmondás együttállása segítségével válhatott olyan kimagasló művésszé, hogy a visszavonulása után a legmagasabb magyar művészeti elismerést, a Kossuth-díjat is kiérdemelte.
Ókovács Szilveszter beszédében kiemelte, hogy egy időben csak ő énekelte Mélisande-t, ami szerinte azt jelzi, hogy a lelkében ott volt a franciára termett szépség is, és az a cizelláltság, amely az efféle finom, áttetsző zenékre alkalmassá tette őt.
A főigazgató párhuzamot vont Elisabeth Schwarzkopf, a XX. század egyik legjelentősebb énekese és Sándor Judit között, hangsúlyozva, hogy ez a világszínvonalat jelenti.
Az emléktáblát leleplezve Hárs Ernőről és Sándor Juditról azt mondta: ragyogjanak továbbra is emlékünkben a magyar művészet egén.
Az Operaház aranykorának kiváló énekesnője
A Sándor Juditot méltató Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester felidézte, hogy az Operaház a múlt század derekán élte az egyik aranykorát, s ennek olyan briliáns alakítói voltak, mint az éppen száz éve született kiváló énekesnő, Sándor Judit. – A szakmai tökéletesség, a kultúra és a zenei intelligencia csodálatos egysége jellemezte Judit művészetét. Irodalmi kötődései szépen simultak e pályához, elmélyítve azt. Hangjának kiegyenlítettsége, törésmentessége, hangterjedelme szoprán szerepek eléneklésére is alkalmassá tették őt – fejtette ki, hozzátéve, hogy Sándor Judit a különböző karakterek széles skáláját minden stílusban hiánytalanul és hitelesen tolmácsolta.
– Tanúja voltam, hogy az érett, nagyszerű művész milyen fegyelmezetten, milyen alázattal készül egy szerepre, igényességgel magához és a kollégáihoz, törekedve a teljességre. Nagy hatással volt rám már a közös próbák alatt is. Ez a zenei fegyelem, intelligencia és a biztos stílusismeret vezette őt az oratóriumok énekléséig – fejtette ki Medveczky Ádám, aki úgy fogalmazott,
Sándor Judit papnője volt a nagy barokk és klasszikus oratóriumoknak.
A karmester kitért rá, hogy Sándor Judit rendkívül szívesen és gyakran énekelt kortárs zenét, korának szinte valamennyi elismert zeneszerzőjétől énekelt dalciklust, oratóriumokat és operát. Hozzátette, hogy a művésznő nagy hangsúlyt fektetett a szép magyar nyelvre, tiszta szövegmondásáért nagyon szerették a zeneszerzők. – Sándor Judit tekintete, az arcán állandóan jelenlévő finom mosolya felejthetetlen. Neve nemcsak erre a táblára van felírva, hanem a lelkünkbe is, Sándor Judit bennünk él örökké – fogalmazott Medveczky Ádám.
„Magasra helyezte a lécet, és ezt a lécet folyamatosan megugrotta”
A Hárs Ernőt méltató Erős Kinga arról beszélt, hogy e két embernek az élete összeforrt, példaértékűen élték mindennapjaikat, és így is alkottak. – A mai világban, amikor a társadalmi, családi kapcsolataink szétesőben vannak, akkor nagyon jó látni azt, hogy vannak ilyen példaképek, mint ez a művész házaspár, akik nemcsak családot teremtettek, hanem ki-ki a maga tehetségével szolgálta a közösségét, amibe született. Judit a hangjával, Ernő pedig a verseivel, fordítói munkásságával – emelte ki a Magyar Írószövetség elnöke, utalva rá, hogy Hárs Ernő és Sándor Judit 64 évet éltek boldog, kiegyensúlyozott házasságban.
Szerinte Hárs Ernő törékeny, finom és formagazdag költői világgal ajándékozott meg bennünket, aminek különös jellemzője a folyamatos egyívűség.
Olyan líra az övé, mint ami a magasugrókra jellemző. Valaki megugorja a legmagasabbat, amit sportolóként teljesíteni tud, majd folyamatosan azt a szintet hozza. Hárs Ernő is ilyen alkotó volt: nagyon magasra helyezte a lécet, és ezt a lécet folyamatosan megugrotta költőként
– fogalmazott Erős Kinga, aki kitért Hárs Ernő kimagasló műfordítói tevékenységére is.
