Már a felkavaró nyitóképet, a keresztre feszített Spartacust és megtört feleségét, Flaviát látva képes megérinteni a nézők lelkét a látvány. Az Aram Iljics Hacsaturján által komponált, rendkívüli kifejezőerővel bíró zenét a Magyar Állami Operaház Zenekara Paul Connelly karmester vezényletével magával ragadóan adta elő. Nemcsak a lendületes csoportképeket és szenvedélyes kettősöket megjelenítő táncban, de a gazdag hangszerelésben is megjelenik az erőteljes drámai feszültség és a kiemelkedően hangsúlyos, egyben részletes karakterábrázolás, valamint az örmény népi jelleg. A Seregi László által megalkotott koreográfia és a Hacsaturján által komponált zene mind az érzékletes jellemábrázolásban, mind a drámaiság megteremtésében kiválóan egészítik ki és erősítik fel egymás hatását.
A mester nemcsak koreográfusként és a librettó írójaként működött közre az előadás létrejöttekor, de nagyon fontos szerepe volt a darab zeneiségének és a komplett látványvilágnak a kialakításában is. Határozott elképzelése volt mind a Forray Gábor által megalkotott, az arénák kör alakú alaprajzát idéző díszlettel, mind a Márk Tivadar által tervezett, korhű hatást keltő jelmezekkel kapcsolatban is. Ezek együtt segítenek történelmileg hű környezetet teremteni, amivel nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a nézők az ókori Római Birodalomban képzelhessék magukat.
Seregi László első nagy balettjében úgy ragadja meg az ókori rabszolgafelkelés legfontosabb pillanatait, hogy közben örök érvényű emberi dilemmákat és érzelmeket, köztük az elnyomás elleni küzdelmet és a halhatatlan szerelmet jeleníti meg a színpadon. Az általa használt mozgásnyelvet a klasszikus balett szabályai és elvárásai határozzák meg, de azokat szabadon használja, és ötvözi őket néptáncra jellemző mozdulatokkal, illetve akrobatikus elemekkel.
A Seregi-koreográfia másik különlegessége, hogy kiemelkedően fontos szerephez jut benne a balettkar, akik nemcsak nézői, de aktív szereplői is a cselekménynek. Jól érzékelhető, hogy az alkotó elsődleges célja a történetmesélés, a drámai szituáció megteremtése. Az egyes szólók hol fokozzák, hol csökkentik a kialakult feszültséget, hol pedig a történetszál soron következő eseményeit vezetik fel. Ilyen momentuma az előadásnak egyebek mellett az a „korsótánc”, amelyben Spartacus felesége, Flavia először jelenik meg a színen. Azért érkezik, hogy férje szomját oltsa, de így épp tanúja lesz annak, amint szerelmét – három másik társával együtt – kiválasztják a másnapi élet-halál harcra. Éjszakai titkos találkozásuk alkalmával előadott kettősükkel – amely nekem könnyeket csalt a szemembe – nemcsak egymástól, de az élettől is búcsúznak. Belőlem hasonlóan erőteljes érzelmeket váltott ki a darab végén előadott, az utolsó együtt töltött pillanataikat megjelenítő pas de deux, azaz tánckettős is, amely csodaszép mozdulataival a halállal és az elválással dacoló szerelmet jeleníti meg.
A páratlan kifejezőerő mellett az a hatás is különlegessé teszi az alkotást, amelyet Howard Fast ihletként szolgáló regénye gyakorolt a koreográfusra. Az említett, nyolc fejezetből álló álló mű az idősíkok és az elbeszélői nézőpontok folyamatos váltakoztatásával idézi fel a rabszolgák felkelésének történetét. Mindez a Seregi-koreográfiában is megjelenik. Hol Spartacus, hol a felesége, Flavia, hol pedig a római hadvezér, Crassus emlékeznek vissza és idézik fel saját szemszögükből a történteket. Az irodalom mellett egy másik művészeti ág, a film is nagy hatással volt a mesterre, aminek hatása szintén megfigyelhető az általa létrehozott alkotáson, amely számos filmes technikát is alkalmaz a cselekmény megjelenítése során. Ilyen például az a viadal előtti jelenet, amelyben Spartacusszal és három, egymással hamarosan küzdeni kényszerülő barátjával párhuzamosan a fiatal Crassus és három másik szórakozni vágyó ifjú római tűnik fel a színen. Ugyancsak a filmekben megfigyelhető vágásokat idézik azok a jelenetek, amikor egy-egy szereplő, aki addig egy másik karakter takarásában rejtőzött, hirtelen feltűnik. Erre példa a Crassus palástja mögül előbukkanó Júlia, illetve az a jelenet is, amikor a gladiátorok harca közötti szünetben a közönséget szórakoztató táncosnő Spartacus képzeletében hirtelen Flaviává változik. Mindez egyedi élményt nyújt a közönség számára.
A négyes szereposztásban látható előadás többek között a koreográfus asszisztensének, Kaszás Ildikó balettmesternek a közreműködésével őrzi az eredeti koncepciót. A címszerepet Kekalo Jurii, Leblanc Gergely, Zhurilov Boris és Scrivener Louis, Flaviát Yakovleva Maria, Melnyik Tatyjana, Carulla Leon Jessica és Beck Maria, míg Crassust, a római hadvezért Timofeev Dmitry, Taran Dumitru, Radziush Mikalai és Melnyik Vlagyiszlav keltik életre. Spartacus története legközelebb október 18-a és 22-e között tekinthető meg a Magyar Állami Operaházban.
Borítókép: A keresztre feszített Spartacus halála előtt felidézi a közelmúlt eseményeit (Fotó: Magyar Állami Operaház/Berecz Valter)
