Magyar színekben az első Leopard 2-es harckocsik
A tankok Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál kezdik magyarországi szolgálatukat.
A tankok Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál kezdik magyarországi szolgálatukat.
Határozott idejű szerződéssel, hat hónapos önkéntes katonai szolgálati formában nyújtanak segítséget.
Kiképzési célból katonai menetet hajt végre a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandára.
Az év végén érkeznek meg a Magyar Honvédséghez az új török páncélozott terepjáró harcjárművek.
A háború örökségeként több ezer éles robbanószerkezet lapulhat még a föld mélyén, folyók medrében.
Féltve óvták, ápolták, saját gyermeküknek tekintették őket pilótáink és azok, akik szolgáltak rajta.
Németh Szilárd: A honvédség fejlesztési programjával igyekszünk újjáéleszteni a hagyományokat.
A Magyar Honvédség is lépést tart az eddig csak híradókban, filmekben látott katonai fejlesztésekkel.
Az An–26-os szállítógépek utolsó, még üzemképes példányának ünnepélyes búcsúztatása június 11-én lesz.
Békeidőben, veszélyhelyzetben, katasztrófák és világjárványok idején is – hangsúlyozta Németh Szilárd.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az egyházfő a szerdai általános audiencián mondott beszédében a háborúk kapcsán üzent a világnak.
Bár eleinte közös fotók nem bukkantak fel, be lehetett azonosítani, hogy együtt vannak.
Ha látta őket, most nagyon számítanak a segítségére.
A családi vita gyilkosságig fajult Somogyban.
A sportigazgató a BL-sorsolás kapcsán is nyilatkozott.
Népszerűek a különböző konstrukciók, a Jövő exportőrei forgóeszközhitel pénzügyi kerete például öt nap alatt kimerült az Eximnél.
Saját magának eszkábált pisztolyt.
A sportigazgató a BL-sorsolás kapcsán is nyilatkozott.
Népszerűek a különböző konstrukciók, a Jövő exportőrei forgóeszközhitel pénzügyi kerete például öt nap alatt kimerült az Eximnél.
Saját magának eszkábált pisztolyt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.