Rossi fotójával promózta magát a Tisza Párt, a kapitány nem hagyta annyiban
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Ketten új klubot találtak, hárman viszont beragadtak.
A török sztárcsapat azt is nyilvánosságra hozta, hogy négy évre szóló szerződést adott Sallainak.
A németek elleni 5-0-s vereség után kétértelmű nyilatkozatot tett, most tiszta vizet öntött a pohárba.
Gulácsi Péter öt gólt kapott, Dibusz Dénes egyet se. Újraéledt a heves vita a válogatott kapusairól.
Nikitscher Tamás hihetetlen úton jutott el a válogatottságig, egy éve még műtét után lábadozott.
A 45 éves szakember a válogatottról is beszélt.
A nemzeti tizenegy hátvédjét sérülés miatt cserélték le kedden.
A vendégek most annyira azért nem „gyújtogattak”, mint a múlt héten Eindhovenben.
Árverésen kelt el a magyar válogatott csapatkapitányának meze, amely jótékony célt szolgál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Tombol a kettős mérce.
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.