Lengyel, magyar két jó barát…
Nem tudja az orosz agresszió tönkretenni az ezeréves lengyel–magyar barátságot.
Nem tudja az orosz agresszió tönkretenni az ezeréves lengyel–magyar barátságot.
A különleges személyiségek mellett sok közösséget, csapatot is megismerünk a sorozatból.
Idén április és június között 4,7 millió alkalommal utaztak külföldre a magyarok.
Bár a középkori Magyar Királyság egyik leggazdagabb vidéke volt, ahol az ország leghíresebb borai termettek, mégis csaknem teljesen megfeledkeztünk a Szerémségről.
A szerző az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa.
A szakértő arra is rámutatott, hogy a szervezet más magyar kisebbségekkel sem foglalkozik.
A székely–magyar identitást boncolgató viták nem érintették hátrányosan az eddigi megméretkezést.
Az egyik romániai sörmárkát, az Ursust sokan román sörnek tartják. A kolozsvári sör eredetileg ugyanúgy magyar volt, mint a város, ahol régen főzték.
Nem ültek fel a horvátországi vendéglátóhelyek a politikai provokációnak, továbbra is szívesen látják a magyar vendégeket.
Déli szomszédunkkal nyolcszáz éven keresztül közös államban, jó barátokként éltünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Izrael folytatni fogja a támadásokat.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Izrael folytatni fogja a támadásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.