Elesett bástya

Bár a középkori Magyar Királyság egyik leggazdagabb vidéke volt, ahol az ország leghíresebb borai termettek, mégis csaknem teljesen megfeledkeztünk a Szerémségről – írja Elesett bástya – Szerémségi utazás magyar szemmel című, minap megjelent könyvében Hetzmann Róbert. A hiány­pótló kötet szerzője, a Magyar Patrióták elnöke egy, az ókortól napjainkig tartó utazásra invitálja az olvasót. (A patrióta csapat elhivatott közösség, egyfajta muzeológusként szellemi ásatásokat végeznek, a nemzet múltját kutatják, a magyar lelkiismeretet ébresztik. Nem szab nekik gátat a mai országhatár, történelmi hazában gondolkodnak.

Hetzmann azt mondja, ars poeticájukat Wass Alberttől kölcsönözték: „A kultúra és a nemzet azonossága az a mindeneken felülálló erő, mely ellen tehetetlenek a fegyverek, és mellyel szemben értelmüket vesztik a szögesdrótok.”) Ezt látszik igazolni a szerémségi krónika is, amely a Délvidék vérzivataros évszázadai után – legutóbb a délszláv háborúban dörögtek a fegyverek – végre a békéről tudósít. Igaz, ezt ma már alig négyezer magyar élvezheti. A Trianon előtti harmincezer lélekről három-négy nemzedék alatt ekkorára zsugorodott a törökdúlás után épphogy talpra állt szórványközösség.

Hogy e sorvadásnak mi a magyarázata? Jussanak eszünkbe Vitéz János nagyváradi püspök 1455-ben írott szavai – javasolja Hetzmann Róbert: „A magyarok mindenkor verejtékben és vérben ázva, mindig is maguk vetettek számot szorongatott helyzetükkel; soha ki nem tértek az olyan küzdelem elől, amelyet hazájukért és hitükért kellett megvívniok, hanem a veszedelem oroszlánrészét elsőként követelték maguknak, és viselték is.”

Borítókép: Szerémi borvidék (Forrás: Wikipédia)