„Ha nem lesz Erasmus-megállapodás, arról nem a magyar kormány tehet majd”
Egy hónapja nem válaszol az Európai Bizottság a magyar kormánynak.
Egy hónapja nem válaszol az Európai Bizottság a magyar kormánynak.

A mozgókép a leghatásosabb eszköz ahhoz, hogy az állatvédelemre irányítsuk a figyelmet.

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a szerdai plenáris ülésen leszögezte, hogy Magyarország nem fogadja el a kötelező kvótákat.

Nem tétlenkedtek a tavaszi ülésszak során a képviselők.

Európa délnyugati, déli felét is beborítja.

A vilniusi NATO-csúcstalálkozó apropóján a kormányfő Jun Szogjol dél-koreai államfővel egyeztetett a két ország közti együttműködésről.

Most az „európai értékekre” hivatkozva kvótákkal kötelezik a német–francia törekvésekkel szembenálló tagállamokat a befogadásra – miként éppen tapasztaljuk.

Fegyir Sándor kijelölt ukrán nagykövet adott interjút Magyarországról.

A pilóta nélküli repülő végsebessége eléri az 500 km/órát, repülési magassága a 6000 métert.

– Nekünk a mostani lengyel választás eredménye sokkal fontosabb, mint – mondjuk – a magyar európai parlamenti választás eredménye – jelentette ki a miniszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Azt állítják ez az egyszerű gyakorlat életet menthet.

A Fidelitas Ruszin-Szendi Romulusz kijelentései miatt indított petíciót.

Nagy Attila Tibor erős gyomrost adott a Tisza elnökének.

Néhány fontos szempontot célszerű figyelembe venni.

Donald Trump rábólintott a megállapodásra, a szenátus pedig már meg is szavazta.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója szerint a helyzet különösen aggasztó.

Az amerikai elnök levélben fordult Jichák Hercog izraeli államfőhöz.

1997 novemberében játszottunk először vébé-pótselejtezőt, a jugoszlávok összesítésben 12-1-re ütötték ki Csank János csapatát.

Thomas Mann születésének 150. évfordulójára új magyar fordításban jelent meg a remekmű.

Mindkét meccset meg kellene nyernünk, hogy a pótselejtező sorsolásakor esélyünk legyen könnyebb ágra kerülni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.