Beavatkozna a lengyel választásokba az Európai Néppárt
Manfred Weber egy interjú során fejtette ki, hogy az általa vezetett politikai erő az egyetlen, amely leválthatja a lengyel kormánypártot.
Manfred Weber egy interjú során fejtette ki, hogy az általa vezetett politikai erő az egyetlen, amely leválthatja a lengyel kormánypártot.

Manfred Weber nyomást gyakorolhatott párttársaira, hogy a központi állásponttal együtt szavazzanak a természetvédelmi jogszabályról.

Manfred Weberék éveken át bírálták Magyarországot, és hallani sem akartak a határzárról. Csokorba szedtük a korábbi érveiket. Íme!

Az embert azt várná, a hazai ellenzék is beismerje végre: mégsem ördögtől való ötlet a határzár. Erre azonban várhatunk.

A valamikor jobboldalinak tetsző Európai Néppárt elnöke mostani pálfordulása után határkerítések építését szorgalmazza az illegális migráció megállítására.

Az Európai Néppárt elnöke évekkel ezelőtt hevesen bírálta a magyar kormány álláspontját.

A pártcsalád vezetője hátrányba kerülhet az Európai Bizottság elnöki székéért folytatott versenyben.

Elképzelhető, hogy Manfred Weber néppárti elnök sem vallotta be időben busás jövedelmét.

Csillagos ötösre vizsgáztak a német politikusok képmutatásból, miután elmondták a véleményüket az Európai Parlamentet megrázó korrupciós botrányról.

Az olasz kormányfő célja, hogy felszámolja végre a néppárt és a szocialisták közötti szövetséget az Európai Parlamentben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

Várhidi Péter óva int minden magyar futballistát, aki az olasz labdarúgásban vágyik karrierre.

Nem művészek, hanem túlélők képei költöztek be a Capa Központba.

Módfelett elgondolkodtató a legnagyobb olajtartalékokkal rendelkező országok sorrendje és részesedése, mert ezek a mintázatok alapvetően határozhatják meg a jövő század világhatalmi mozgásait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.