Nemzetek Ligája: ismét megmérkőzünk Németországgal
Marco Rossi csapata megkapta három ellenfelét az őszi időszakra.
Marco Rossi csapata megkapta három ellenfelét az őszi időszakra.

Ma három ellenfelet kap a magyar labdarúgó-válogatott.

Március 22-én a Puskás Arénában a szintén Eb-résztvevő Törökország elleni kezdi az évet a válogatott.

A magyar labdarúgó-válogatott középpályása a szintén másodosztályú Speziához került kölcsönbe.

Az Arsenalt kikosarazó Sammie Szmodics pikáns helyzetbe került, magyar és ír válogatott is lehet.

A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke elárulta, meddig szól a szövetségi kapitány szerződése.

Szalai Attila megint borzalmasan mutatkozott be, Szoboszlai Dominik és Schäfer András gólpasszt adott.

Minden szövetségi kapitány kimondta, de egyik sem tudta betartani, mindig is voltak kivételek.

Klubja bejelentette, hogy a középpályás újabb műtéten esett át.

Magyarországról érkezett az egyik legtöbb jegyigénylés az Eb-re Albánia, Törökország, Anglia és Horvátország mellett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.