Hodász atya antidepresszánsai
Ha Márki-Zay szerint börtönbe kell zárni Orbánt, akkor miért vágyakozik vitára vele?
Ha Márki-Zay szerint börtönbe kell zárni Orbánt, akkor miért vágyakozik vitára vele?
Gyurcsány Ferenc olyannyira nem dicsérte túl a baloldal miniszterelnök-jelöltjét, hogy inkább csak nem ellenezte.
Az LMP alapítója szerint „tőrőlmetszett bolsevik logika” az, amikor az ellenzék azzal vádolja, hogy a Fidesz szekerét tolná.
Dalibor Rohac szerint „megkönnyebbülés”, Márki-Zay szerint „főnyeremény” lenne Brüsszel számára az ellenzéki győzelem.
A csepeli kampányeseményen elszabadultak az indulatok.
Egészen sajátos módon méltatta Gyurcsány Ferenc feleségét a baloldali miniszterelnök-jelölt.
A baloldali listaállításról szóló tárgyalások egyébként azért állnak, mert Karácsony Gergely főpolgármester, aki egyúttal a Párbeszéd társelnöke is, éppen síel.
Nem mindegy, hogy valaki kihasználni akarja a vidéket, vagy hasznára lenni – jelentette ki a politikus kampánynyitó rendezvényén.
A baloldal kormányfőjelöltje egy levélből és egy kitöltött keresztrejtvényből több általánosító következtetést is levont.
Az elmúlt hónapokban az ellenzéki miniszterelnök-jelölt sorra tette a szürreális megjegyzéseket az egészségüggyel kapcsolatban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
Norvégiában kapott ki három góllal a zöld-fehér egylet.
Újabb videó látott napvilágot az ukrán kényszersorozásokról.
Migránsközpont megnyitása ellen tüntettek Rómában. A lapunknak nyilatkozó politikusok kiemelték: jogos a helyiek felháborodása.
A gyanúsított továbbra is szökésben van.
Óriási sorok, pillanatok alatt kifosztott standok.
Migránsközpont megnyitása ellen tüntettek Rómában. A lapunknak nyilatkozó politikusok kiemelték: jogos a helyiek felháborodása.
A gyanúsított továbbra is szökésben van.
Óriási sorok, pillanatok alatt kifosztott standok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.