És akkor ott tartunk, hogy elfogytak a jelzőink. Nincsenek már el nem koptatott, nem közhelyes gondolataink erre az ámokfutásra. Mert mi újat lehet még mondani arra, aki egyik nap lefogyatékosozza a Fidesz szavazóit, másnap leostobázza mindazokat, akiknek fontos a határkerítés és a rezsicsökkentés, harmadnap számba veszi, hány zsidó és homoszexuális van a Fideszben, negyednap leaberráltoz pár millió embert, ötödnap sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak minősíti a kormánypártiakat, hatodnap arra célozgat, hogy a kandelábereket nemcsak plakátragasztásra lehet használni, hetednapon pedig Indiába küld szemműtétre? Mit lehet erre felelni? Semmit. Már semmit. S ez így megy nap nap után. Magyarország túlterheléses támadás alatt áll. A támadót úgy hívják: Márki-Zay Péter.

Volt egyszer egy Péter, a kőszikla, akire Jézus az egyházát építette. És van most nekünk egy másik, hat- vagy hétgyerekes Péterünk, Márki-Zay, aki szerint ő nem Jézus tanítványa, hanem olyan, mint Jézus maga. Be is számolt eme csodás, „vallásos élményéről”: tanítványául hívá Judit és András apostolokat, akik e hívásra híven megfeleltek, s a kezük ügyébe eső megszentelt mikrofonokat nagy ívben elhajíták, csak hogy mellészegődhessenek tanúságot tenni, betűvetőket egzecíroztatni, Fideszt buktatni. A háttérben Ferenc testvér örvendezik vala. Ezek az ellenzéki evangélium igéi. A mi, Amerikából érkezett Péterünk bizony nem kőszikla, hanem üledékes löszfal. Mindennap összeomlik. Bolond, aki ilyenre építkezik.

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Délmagyarország/Török János)