A német kihívás
Ritka napra ébredt ma Európa: tizenhat év után most először nem Angela Merkelnek hívják a német kancellárt.
Ritka napra ébredt ma Európa: tizenhat év után most először nem Angela Merkelnek hívják a német kancellárt.

Olaf Scholz még egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy átvegye a kancellári széket Angela Merkeltől.

Ma írja alá Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz miniszterelnök Rómában azt a történelminek minősített Quirinale-szerződést, amelynek az uniós politikára is komoly befolyása lehet.

Merkel úgy köszönt el legutóbb az európai csúcson, hogy maradt még menedzselni az EU éppen ügyeletes válságát, a vakcinamizéria utánit és az energiaválság előttit.

Egy felmérés szerint a német lakosság csupán 36 százaléka látja úgy, hogy az ország megbirkózott a menedékkérők tömeges beáramlásával.
A tél közeledtével reszketnek a német energiaszolgáltatók.

A német választások eredménye azt mutatja, hogy az értékeit feláldozó EPP most történelmi mélypontra került, Nyugat-Európában az utolsó bástya is leomlott. A választók megbüntették a CDU/CSU-t.

Hosszúra sikeredett a vasárnap este Németországban – nem beszélve a tizenhat évre elnyújtott Merkel-korszakról –, másnapos is lett a hétfői ébredés.

A CDU–CSU pártszövetség kiemelten fontos partnere a magyar kormánypártoknak. Ez a jövőben is így lesz – mondta lapunknak Schaller-Baross Ernő, a Fidesz európai parlamenti képviselője.

A jogállamisági vita élesedését és az uniós hatalmi viszonyok átrendeződését eredményezheti, amennyiben a baloldal hatalomra kerül Németországban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Autó és kisbusz ütközött.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

Biztonságos és békés országot akarunk – hangsúlyozta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kigyulladt egy háromszintes épület, több ember megsérült.

Több mint ötven autó rohant egymásba a jeges úton.

2026 januárjától a minimálbér emelése miatt több fontos állami juttatás összege is nő.

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

Az Európai Unió eddigi legnagyobb logisztikai művelete keretében egy teljes hőerőmű érkezett Ukrajnába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.