Kerkez Milos nagy mentésén ámulnak a Liverpool játékosai Hongkongban + videó
A Vörösök Hongkongban és Jokohamában is telt ház előtt léphetnek majd pályára.
A Vörösök Hongkongban és Jokohamában is telt ház előtt léphetnek majd pályára.

Rodri biztos benne, hogy még játszhat a szezonban, de ezzel kapcsolatban Guardiolának is fenntartásai vannak.

Álvaro Morata kölcsönben az idény végig kerül az AC Milantól a Galatasarayhoz.

Sergio Conceicao már a második meccsén trófeát nyert a Milan csapatával, ki kellett engedni a gőzt.

A Manchester City két hete otthon nem bírt az Interrel, ma Pozsonyban nem illene botlania.

Stefano Pioli nem tudta hova tenni a hatalmas virágcsokrot.

Megihlette a Liverpool 3-1-es keddi BL-győzelme az X-en 4,3 millió követővel rendelkező Troll Football oldalt.

Ki tudná feledni, hogy a két sztáralakulat 2005-ben a sorozat történetének egyik legemlékezetesebb döntőjét produkálva, amit háromgólos hátrányból felállva a Liverpool nyert meg 3-3 után a 11-es párbajban.

Huszonegy nap alatt hét mérkőzést játszanak a Vörösök.

„Nekem nem hiányzik a futball. A futballnak hiányzom én.”




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy ilyen meccs előtt könnyű félrecsúszni, de a lányok pontosan azt mondták, amit mindannyian gondolunk.

Menczer Tamás rendesen kiosztotta a baloldali lap munkatársát.

Egyre kevesebben kíváncsiak a kormányfő nyomában loholó Tisza-vezérre.

A magyaroknak komolyan kell venniük a helyzetet, levonni a következtetéseket, és megőrizni Magyarország szuverenitását.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.

Az FPÖ gyorsan erősödik.

Lewis Hamilton ismét kiesett az első szakaszban, a búcsúzó Cunoda Juki rég nem látott eredményt ért el.

At the Kecskemet stop of the anti-war roadshow, Hungary's Prime Minister answered questions from the audience and spoke extensively about the need to preserve peace.

A keleti rangadó után a nyíregyházi vezetőedző a kiállítás miatt is értetlenkedett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.