Majdnem öt év börtönt kérnek a Real Madrid legendás edzőjére
Carlo Ancelotti a vád szerint egymillió eurós bevétel után nem fizette be az adót.
Carlo Ancelotti a vád szerint egymillió eurós bevétel után nem fizette be az adót.

A 22-szeres Grand Slam-bajnok teniszező a római teniszverseny helyszínéről érkezett szurkolni a kedvenc csapatának.

A BL-negyeddöntő mai londoni visszavágója előtt minden a Real Madrid mellett szól.

A 41 éves svéd csatárra heten rontottak rá a filmforgatáson, látványos jelenetet hoztak össze.

Akárcsak tavaly, a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében idén is egymásnak feszül a két a csapat.

A svéd támadó 41 évesen és 166 naposan talált be, de a Milan 3-1-re kikapott az Udinese vendégeként.

A Milan hazai pályán 2-0-s győzelmet aratott az Atalanta ellen, a svéd klasszis kilenc hónap után lépett pályára.

A Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában tíz év után nyert ismét az olasz csapat.

Az E csoportban a Chelsea a Milant fogadja, az F-ben a három magyar játékost foglalkoztató RB Leipzig a Celticet.

„Az első gólomat a családomnak, a másodikat egész Olaszországnak ajánlom” – Manuel Locatelli tudja, mit kíván a nép.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus Gulyás Márton minden kérdésére választ adott.

Egy ilyen meccs előtt könnyű félrecsúszni, de a lányok pontosan azt mondták, amit mindannyian gondolunk.

Menczer Tamás rendesen kiosztotta a baloldali lap munkatársát.

Egyre kevesebben kíváncsiak a kormányfő nyomában loholó Tisza-vezérre.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.

Az FPÖ gyorsan erősödik.

A beszélgetés során szóba került válogatottunk különleges meze is.

A müncheniek exliverpooli játékosa újabb eltiltást kapott, Schäfer András Dárdai Bencéék otthonában lépett pályára.

A Liverpool szombaton 18.30-kor az újonc Leeds United otthonában lép pályára a Premier League-ben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.