Jobban nő a minimálbér, mint a fogyasztói árak
A bérminimum összege több mint kétszer annyit ér a januári emelést követően, mint 2010-ben.
A bérminimum összege több mint kétszer annyit ér a januári emelést követően, mint 2010-ben.

Nagyobb emelést kapnak a munkavállalók, mint amennyivel a cégek terhe gyarapszik.

A minimálbér kétszázezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik januártól.

Parragh László szerint egyre inkább megértik a munkaadók, hogy a minimálbér messze túlmutat a költségelemen.

A járvány alatt a munkahelyek megtartása volt a legfontosabb, de juttatást is többet kaptak a munkavállalók.

Jövő évtől már új modell alapján dönthetnek a szakszervezetek és a munkáltatók a minimálbérek emeléséről.

A szociális hozzájárulási adó négy százalékponttal csökken, a kisvállalati adó tíz százalékra mérséklődik jövőre.

A minimálbér kétszázezer forintra nő januártól, a munkáltatói járulék pedig négy százalékponttal csökken.

A munkagazdaságtan területén elért kutatási eredmények és új közgazdasági módszertan kidolgozása nyert elismerést.

Januártól a minimálbér várhatóan kétszázezer forintra nő, a garantált bérminimumról még folynak az egyeztetések.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

A díszlet mögött itt a valóság.

Szerintük Lengyelország egyre növekvő fenyegetésekkel néz szembe.

A kérdés, hogy mi lesz április 12. után: marad a nemzeti szuverén kormány vagy nyakunkra ültetnek egy brüsszeli bábkormányt – fogalmazott a közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.

A katalán klub tervei borultak a portugál játékos bemutatásakor.

A Szolnok az utolsó pillanatig esélyes volt a továbbjutásra egy NBA-bajnokkal is felálló olasz ellenfele ellen.

Josh Rock teljes őrületre számít Luke Littler ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.