Hétszázmillió forintot keres a Fidesz a miskolci városvezetésen
A kormánypárti frakciószóvivő szerint az állami támogatással javítani lehetne a tömegközlekedés színvonalán.
A kormánypárti frakciószóvivő szerint az állami támogatással javítani lehetne a tömegközlekedés színvonalán.

A polgári oldal azért aggódik, hogy mi lett a kormánytól kapott jelentős összegű támogatás sorsa.

A mától vasárnapig tartó rendezvény több mint ezer programmal várja az érdeklődőket.

A szervezők közleménye szerint a filmmustra szombati záróünnepségén a Közönségdíjat Kis Hajni Külön falka című alkotása kapta.

Véget ért 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, a záróünnepségen átadták a díjakat.

A folyamatos megszorítások után ezúttal a wifit kapcsoltatták ki a közlekedési társaság járatain.

A Fidesz amiatt aggódik, hogy a város éléskamrája pénzgyárrá változhat az idegen befektetők kezében.

A zombivá változtató szer terjesztőjét és a díler ellátóját is elkapták a nyomozók.

A kormánypártok helyi frakciója eltökélt abban, hogy mindenféle baloldali ingatlanspekulációt megállítson.

Lakatos Gusztáv személyében a miskolci és borsodi cigány közösség új vajdát üdvözölhet. Meghívást kaptunk a beiktatási ünnepségre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A lemondását nem a karmelita kolostorba kellene vinnie a főpolgármesternek.

Menczer Tamás elmondta, mire készül Brüsszel.

Fenntarthatatlan a Tisza Párt előnyének meséje.

Volt közöttük harminc-, meg négyszázötven éves darab is.

Drámai és szervezett támadás rázta meg ma reggel Olaszországot.

Még decemberben kellene nekik az újabb segély.

A kormány minden nemzetközi tárgyalást a magyar emberek érdekeinek védelmében folytat, legyen szó akár Washingtonról, akár Moszkváról.

Jó okkal hozta meg döntését a Magyar Nemzeti Bank.

Könyves Kálmán házasságtöréssel vádolta várandós második feleségét és hazaküldte Kijevbe.

Hungary FM revealed details about the trip to Moscow.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.