Moholy-Nagy László: a kép poétája
Új látásmódot alkotott a fotogramjaival.
Új látásmódot alkotott a fotogramjaival.

A fiatal tervezők ötleteivel friss perspektívába helyezhetjük közös jövőnk kihívásait.

„Egyszerre kell rendelkeznünk a tudós agyával, a festő szemével és a költő szívével.”

Hetvenöt éve, 1946. november 24-én Chicagóban hunyt el Moholy-Nagy László fotográfus, konstruktivista festő, ipari formatervező.

125 évvel ezelőtt, 1895. július 20-án született Moholy-Nagy László, a nagy szellemi és technikai újító, világhírű magyar művész.
Az acb Galéria nagytermében első ízben mutatkozik be egyéni kiállítással Eperjesi Ágnes, a Pont fordítva talányos cíművel.

Négy magyar alkotás is versenybe került idén az Annécy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon. Az egyikük Moholy-Nagy születésének 125. évfordulójára készült.

A 140 esztendős MOME rektorával, Fülöp Józseffel beszélgettünk.
A legismertebb képzőművész világszerte, itthon viszont méltatlanul keveset tudunk a 125 éve született alkotóról.
A kiállítás három tematikus csoportba rendezi a képeket: az első rész Moholy-Nagy László és akkori felesége, Lucia Schultz fotogramkísérleteit mutatja be.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elképzelni sem tudjuk, mire akarják használni a zsákmányt.

Éppen egy tálca süteménnyel igyekezett valahová.

A kiadványban Magyar Péterre jellemző eseményeket mutatnak be, a naptár azonban csupán áprilisig tart…

A több mint 250 milliárd forintos beruházás új fejezetet nyitott a Városliget történetében.

Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.

A készletek decemberben kezdődő apadása a közzétett adatok alapján a szokásos tendenciát követi.

Áldott, békés ünnepet kívánt mindenkinek a fideszes politikus.

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.