A világ, mint műhely
Moholy-Nagy László (1895–1946) élete a XX. század történelmi viharai közepette bontakozott ki. Magyarországról indult, majd a weimari Németország, a Bauhaus, London és végül Chicago felé vezetett útja. Ahogy André Kertész vagy Robert Capa, ő is globális játszótérként tekintett a világra. Képeken és formákon keresztül gondolkodott, mindig új megoldásokat keresve.
A Centre Pompidou 1995–96-os, valamint a New York-i Guggenheim Múzeum 2016-os retrospektív kiállításai után most a párizsi Le Minotaure galéria dolgozza fel életművét. A művész egyúttal szerepel a genfi Művészeti és Történeti Múzeum „El Lissitzky és az orosz avantgárd” című tárlatán is. Egyetlen műve is korszakot jelez.
A képek születése
Weisz László 1895. július 20-án született Bácsborsód településen, ugyanabban az évben, amikor a mozi is elindult. Apja korai halála után édesanyja egyedül nevelte három gyermekét. A család később Moholon, a mai Szerbia területén telepedett le, Gusztáv Nápolyi ügyvéd, nagybácsi támogatásával. Művésznevét – Moholy-Nagy – e gyökerekből alkotta.
Szegeden kezdett verset írni, majd jogot tanult, amit az első világháború megszakított. A fronton megsebesült, és a lábadozás ideje alatt kezdett rajzolni. Ekkor döntötte el, hogy művész lesz. Ekkor vette fel hivatalosan is a Moholy-Nagy László nevet.
Berlin, Bauhaus, Lucia
1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe, majd Berlinbe költözött. Az avantgárd köreiben mozgott, Kassák Lajoshoz hasonlóan. Berlinben találkozott a konstruktivizmus és a De Stijl hatásaival, Jean Pougnyval és Hans Arppal. Első felesége, Lucia Schulz író és fotográfus ösztönzésére dadaista fotogramokat és grafikus kompozíciókat alkotott.
Ezek az alkotások hatására meghívták a weimari Bauhausba. Walter Gropius utódot keresett Paul Klee helyére – Moholy-Nagy ideális jelölt volt. A Bauhausban a technika és a művészet találkozásában bontakoztatta ki tehetségét. Fotográfiája költői volt: fekete-fehér képekben rögzítette a világ szépségeit.
Műfajok határán
1928-ban, Gropius távozása után Moholy-Nagy is elhagyta a Bauhaust, majd nem sokkal később elvált Luciától. Önálló stúdiót alapított, díszleteket tervezett, filmet készített Marseille-ről, és az ipari dizájn világában is alkotott.
A „Gesamtkunstwerk”, azaz a totális művészet elvét követte: minden műfajt egységbe kapcsolt.
Kiállításai világszerte – New Yorktól Tokióig – nagy visszhangot váltottak ki. Fotográfiája nem csupán eszköz, hanem világkép volt. Egy új vizuális gondolkodásmód kifejeződése.
A kép nyelve: kísérlet és vízió
Moholy-Nagy László művészete a technológia és az emberi érzékelés találkozásánál született. Nemcsak festett, hanem új látásmódokat alkotott: fotogramjaival a fény önálló médiumként jelent meg, írásaival és tanításaival pedig a vizualitás nevelhető, formálható nyelvként.
A Bauhausban és azon túl is hitt abban, hogy a művészet nem elvonatkoztatás, hanem eszköz a világ jobbá tételére. Képalkotása egyszerre volt mérnöki és lírai, formai kísérletei mögött mindig ott munkált egy humanista vízió: az, hogy a jövő vizuális kultúrája átláthatóbb, demokratikusabb és érzékenyebb lehet.
Amerika: az utolsó felvonás
1934-ben a náci rezsim elől Hollandiába menekült, majd 1935-ben Londonba költözött feleségével, Sibyl Pietzsch-sel és két lányukkal. Később Chicagóban megalapította a New Bauhaust. Amerikában új anyagokkal – plexivel, Formicával – és világító szobrokkal kísérletezett. Művészete a technológia, a mindennapok és az ősi költészet találkozása volt.
Az avantgárd szellemiség az újvilágban új formát öltött. 1946-ban, leukémia következtében hunyt el Chicagóban, 51 évesen. Halála előtt még hallotta a háború végét jelentő „fegyverszünet” szót, és amerikai állampolgár lett. Ez a kettős vigasz – a béke és az elfogadás – zárta le örök száműzött életét.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.
