Két pazar gól, újra nyert az újonc, ezúttal a Vidi volt az áldozata
A Kecskemét még mindig veretlen hazai pályán ebben a bajnokságban, maradt a második helyen.
A Kecskemét még mindig veretlen hazai pályán ebben a bajnokságban, maradt a második helyen.

A Bp. Honvédnál már lassan hagyománnyá válik, hogy az új vezetőedző vereséggel mutatkozik be.

„Sajnos egy-két ember nem úgy áll hozzá a csapathoz, ahogy kellene” – fakadt ki a Mol Fehérvár vezetőedzője.

Juhász lett az új sporigazgató, a kispadon pedig ettől fogva Huszti lesz a főnök.

Michael Boris egyelőre tanácstalan, nem tudja, mi lehet a megoldás a jó szereplés érdekében.

A Puskás Akadémia nagyon szép góllal szerzett vezetést, de egy szöglet után kicsúszott a kezéből a győzelem.

Híres Gábor szerint a csapata a szerencsével áll a leginkább hadilábon, ezért kapott ki.

Ez a Lirim Kastrati csak a nevében és a korában azonos az Újpestben játszó Lirim Kastratival.

A hazai csapat a második félidőben tizenkét percben belül három góllal ütötte ki a vendégeit.

A korábbi magyar szövetségi kapitány és Hertha-vezetőedző a visszavágón is a helyszínen szurkol a Vidinek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Kamu kutatásokkal tévesztik meg a választókat.

Már hatályba is lépett az egyszerűsített tűzifaosztást lehetővé tevő kormányrendelet.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

„A rendelkezések nem voltak elegendők. További szigorításra van szükség” – hangoztatta Giorgia Meloni január 9-i sajtótájékoztatóján.

A gazdasági árulás és a demokratikus normák sárba tiprása miatt is felelnie kell az Európai Bizottságnak.

A misztikus Attila-domb titokzatos földdelejesség forrása és a világhíres szkíta aranyszarvas lelőhelye is egyben.

A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.

Timosenko szerint az ügy hátterében a választások állhatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.