Emmanuel Macron: Európa soha nem hagyja magára Ukrajnát
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.

Starmer a háromnapos állami látogatás végén kétoldalú csúcsértekezletet tart Macronnal.

A brit kormány által betiltott és így jogilag terrorszervezetnek minősülő csoportok száma ezzel 84-re nőtt.

London a háttérből figyelt.

Negyvenhárom éves lett a brit trónörökös.

Az eset kérdéseket vet fel a bázisok biztonságával kapcsolatban.

Magyarország és az Egyesült Királyság a kétoldalú partnerség megerősítésének a lehetőségeit vizsgálja.

Pakisztán zsarolni próbálja Nagy-Britanniát?

Újabb szankciókat jelentett be a brit kormány.

A brit kormány készenléti intézkedésként katonai eszközöket, köztük repülőgépeket telepít a térségbe – közölte szombaton Keir Starmer brit miniszterelnök.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.