David Lammy igazságügyi miniszter felháborodását fejezte ki, hozzátéve:
A szexuális bűncselekményei után vissza kellene deportálni Etiópiába.
A miniszter ugyanakkor a korábbi tory kormányokat hibáztatta az „összeomló börtönrendszerért”, és teljes körű vizsgálatot követelt. A rendőrség – az essexi, a londoni és a közlekedési hatóságok együttműködésével – országos hajtóvadászatot indított a férfi ellen. Keir Starmer az X-en közölte:
A chelmsfordi börtönben történt téves szabadon bocsátás teljességgel elfogadhatatlan. Megdöbbentett, hogy ez megtörtént. A rendőrség dolgozik a (férfi) megtalálásán, és kormányom támogatja őket. Ezt az embert el kell kapni és ki kell toloncolni.
A rendőrség közölte: amint megtalálják, Kebatut „a lehető leghamarabb” deportálják. A férfit négy héttel ezelőtt ítélték 12 hónap börtönre nők elleni erőszak miatt. Az ítélet után tiltakozások és ellentüntetések zajlottak az eppingi Bell Hotel előtt, ahol Kebatu menedékkérőként élt. Az egyik áldozat a bíróságon elmondta: a történtek után „sebezhetőnek és kiszolgáltatottnak” érzi magát, amikor szoknyát visel.
A törvény lehetővé tette volna, hogy a külföldi bűnözőket már ítéletük után közvetlenül kiutasítsák.
Kebatut is hamarosan Etiópiába kellett volna szállítani, de a hiba miatt ez nem történt meg. Kemi Badenoch, a Konzervatív Párt vezetője szerint „hihetetlen” az a szintű alkalmatlanság, amely a férfi szabadon engedéséhez vezetett. Nigel Farage, a Reform párt vezetője így fogalmazott:
Az Epping hotelben migránsokat molesztáló elkövetőt véletlenül szabadon engedték, most Essex utcáin sétálgat. Nagy-Britannia tönkrement.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!