Török békefenntartók érkeztek Koszovóba
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár múlt kedden jelentette be, megerősíti haderejét a térségben.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár múlt kedden jelentette be, megerősíti haderejét a térségben.
A külgazdasági és külügyminiszter az új török kollégájával egyeztetett telefonon.
Az Egyesült Államok külügyminisztere utasította a feleket, hogy oldják meg a konfliktust.
Szijjártó Péter szerint nem kerülhet napirendre egy háborúban álló ország csatlakozása a NATO vilniusi csúcstalálkozóján.
Az ukrán elnök az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján ismét szövetségesei támogatását kérte.
A NATO-tagországok külügyminisztereinek ülésén vesz részt.
A magyar államfő a hadsereg főparancsnokaként személyesen köszönte meg a NATO KFOR-missziójában szolgáló katonák helytállását.
A világ ura nem akart igazságos határokat, nem akart békét. S nincs is béke.
Egy NATO-tagállam katonája a rendeltetésszerű feladat szempontjából NATO-katona, egyébként pedig nemzeti.
Nincs egységes sorozási és mozgósítási mechanizmus a NATO-tagállamok között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Forsthoffer Ágnes egy örökpanorámás balatoni villában tengeti a napjait.
Whatever the Brussels Commission president announces today in State of the EU address, the Tisza Party will impose on Hungary tomorrow.
A háború eszkalációs kockázata egyre súlyosbodik, most kell hideg fejjel, józan ésszel gondolkodni és cselekedni – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a tárcavezető.
Párizsban a játékvezető nem hunyt szemet a Barcelona-legenda fiának enyhe mezhúzása felett sem.
A főváros úszik a megoldatlan problémákban.
Egy 16 éves lány az áldozat.
Bevágott egy autós a tömött BKK-járat elé, a vészfékezés pedig nem sok jót tartogatott az állva utazóknak.
A főváros úszik a megoldatlan problémákban.
Egy 16 éves lány az áldozat.
Bevágott egy autós a tömött BKK-járat elé, a vészfékezés pedig nem sok jót tartogatott az állva utazóknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.