A NATO emberi jogi és humanitárius alapokon történő katonai beavatkozásának gondolata nem új. A volt cseh elnök, Václav Havel jelentette ki még 1999-ben, hogy a NATO koszovói beavatkozását nem „érdekek” váltották ki, hanem tisztán humanitárius jellegű volt.
Elvek forognak kockán, emberi jogok, amelyek az államok szuverenitásával szemben is elsőbbséget élveznek. És ez adja a támadás legitimitását, még ENSZ-mandátum nélkül is.
Ezt az amerikaiak sem fogalmazhatták volna meg szebben.
Havelnek igaza volt abban, hogy népirtás esetén, amikor az állam a polgárai ellen fordul és egzisztenciális fenyegetést jelent számukra, indokolt és erkölcsileg megalapozott a külső beavatkozás. Tehát emberi jogok a nemzeti szuverenitás felett. De mi van akkor, ha fordítva, épp a nemzetközi transznacionális erők által monopolizált emberi jogi mechanizmus fordul az állam ellen, és kezdi egzisztenciálisan veszélyeztetni a polgárok biztonságát? Havel idáig már nem jutott el. Az amerikai demokraták által felépített új világrend és az általuk irányított Európai Unió viszont igen.
