Orbán Viktor: Tavaly óta nagyot fordult a világ és vele a NATO
„Trump elnök úr érkezése óta az új háborúk rövidebbek, a régiekből pedig fogy a lendület” – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a miniszterelnök.
„Trump elnök úr érkezése óta az új háborúk rövidebbek, a régiekből pedig fogy a lendület” – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a miniszterelnök.

Magyarország negyvenöt év után visszatért a világűrbe. Kapu Tibor missziója a mai nappal kezdetét vette, a hazai űrtechnológia fejlődésének szempontjából pedig fontos feladatok várnak majd rá.

Orbán Viktor egyértelmű választ küldött az ukrán elnöknek.

Izrael mellett Oroszország is reagált a megállapodásra.

Ruszin-Szendi Romulusz a nyugat-európai háborús pszichózis mellett érvelt a Tisza Párt szimpatizánsainak.

A Magyarország elleni lejáratókampány mögött Ukrajna áll Kósa Lajos szerint.

Törökország szerepe egyedi Európa és a NATO vonatkozásában egyaránt.

ELEMZŐI HANGERŐ – Washingtonban az európai vezetőket tekintik a béke fő akadályának.

Európa e megváltozott erőtérben lavírozik. Nem tudja, pontosan mit akar.

Nehezen tér magához a román vezetés azután, hogy az eddigi fő „stratégiai partner” Egyesült Államok részéről éles bírálatok hangoztak el a tavaly érvénytelenített elnökválasztással kapcsolatban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Minél többen szerezzenek diplomát” – fogalmazott Varga-Bajusz Veronika államtitkár.

Orbán Viktor tényleg világpolitikai tényezővé vált az elmúlt években, Magyar Péterben és a Tiszában már a baloldali beszélgetős műsorokban sem bíznak.

Humoros kedvében volt a kormányfő.

Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Érezhető a feszültség a levegőben.

Fokozódnak az orosz csapások.

A lett hatóságok 2026 végéig további műszaki infrastruktúrával tervezik erősíteni a határvédelmet.

Három kulcspontban állapodott meg a kormány a lakossági energiatároló-programmal kapcsolatban a szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetésen – közölte Czepek Gábor energiaügyi miniszterhelyettes.

The last cabinet meeting of the year is about to begin.

Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.