Tárt karokkal fogadja Finnországot és Svédországot a NATO
Jens Stoltenberg elmondta: Helsinki és Stockholm szabad döntése, hogy csatlakozik-e az észak-atlanti szövetséghez.
Jens Stoltenberg elmondta: Helsinki és Stockholm szabad döntése, hogy csatlakozik-e az észak-atlanti szövetséghez.
A horvát elnök megakadályozná a finn és a svéd NATO-csatlakozást.
A svéd és a finn csatlakozási folyamat nem fog gyorsan menni, hónapokat is igénybe vehet.
Az ukrajnai háború hatására változás következett be a két skandináv ország politikájában.
Brüsszel és Berlin mély letargiába esett. A magyarországi baloldali összefogás az EU által támogatott konglomerátuma súlyos vereséget szenvedett.
Hatalmas tűz ütött ki a brjanszki olajraktárban, amely mögött ukrán támadás állhat.
Az orosz tüzérség és rakéták 423 ukrán katonai célpontot semmisítettek meg.
A szövetségi lét torzóvá válik, ha az egyes nemzeteknek akaratuktól függetlenül, külső nyomásra kell dönteniük.
A Krím elfoglalása után is szállított katonai felszerelést a Kremlnek több uniós állam.
Moszkva egyértelműen megfogalmazott megállapodástervezetet adott át Kijevnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A jó ivású, hibátlan saját pils mellett, ami kapható palackban is, Urpinert s néhány további sört is kínálnak.
Szakértők szerint tovább csökkenthető a visszafizetendő összeg.
Háromszáz milliárd forintos fejlesztési programmal segíti a kormány a magyar élelmiszergyártókat.
The takeaways of the Prime Minister's speech in Kotcse, hoaxes in foreign affairs and more on the Fighters' Hour.
Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek további területekre, az űriparra, a védelmi és a távközlési iparra is kiterjeszti a már eddig is sikeres együttműködését – jelentette ki Szijjártó Péter.
Az afrikai csapatnak nem volt nehéz dolga, hogy ott legyen a 2026-os foci-vb-n.
Tegnap volt Kötcsén a Fidesz és a Magyar Péter féle Tisza Párt rendezvénye, ahonnan a baloldali politológusok szerint is a jobboldal jött ki győztesként.
Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek további területekre, az űriparra, a védelmi és a távközlési iparra is kiterjeszti a már eddig is sikeres együttműködését – jelentette ki Szijjártó Péter.
Az afrikai csapatnak nem volt nehéz dolga, hogy ott legyen a 2026-os foci-vb-n.
Már a középkorban is fogyasztották.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.