Most, hogy Törökországot szépen leszerelték a svédek és a finnek, és – legalábbis papíron – többé nem támogatják a marxista kurd gerillákat, akik Erdogan gyanúja szerint Törökország állami szuverenitására veszélyt jelentenek, néhány tanulságot azonnal elraktározhatunk. Ezek sorában az első, hogy a különféle nemzetközi szervezeteknek más és más a belső életük. Olyan szervezet azonban, ahol a felek mindenben egyetértenek, ennek folytán pedig állandó konzenzuskényszerben gyártják a jelentéseket, nyilvánvalóan nem létezik. Ha volna ilyen, akkor azt Varsói Szerződésnek, KGST-nek, Kominternnek, vagyis valamilyen ideológiai keltetőnek, nem pedig nemzetközi szervezetnek neveznénk.
Hogy az Európai Unió és a NATO tagállamainak létezésük minden pillanatában közös céljaik volnának, illúzió és tündérmese. A különvélemény ugyanis a létezés joga. Annak beismerése, hogy szabad akarattal, saját nemzeti érdekei alapján az adott állam másképp ítél meg valamit, mint a többiek. Ha a nemzetek Európáját építenénk, ebből nem is származhatna félreértés. De az épülő Európai Egyesült Államokban sem lehet előírás a bólogató alapállás, hiszen képtelenség, hogy magyaroknak és íreknek, bolgároknak és hollandoknak ugyanaz volna a végcéljuk egy-egy fontos ügyben. A nemzetközi és nemzeti összefogásban igencsak előrehaladt Amerikai Egyesült Államokban sincs egyetértési kényszer, gondoljunk csak az abortusz körüli vitákra, arra, hogy minden szövetségi állam másképp rendelkezik az ügyről.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!