Berlin megkönnyítené a honosítást a sokszínűség jegyében
Zúdul a kritika a kormányra, amiért akár már három év után is állampolgárságot adna a bevándorlóknak.
Zúdul a kritika a kormányra, amiért akár már három év után is állampolgárságot adna a bevándorlóknak.
Luis Enrique szerint a spanyol játékosok nem hitték el, hogy legyőzhetik a német csapatot.
A németek nem demonstráltak, végre csak fociztak, s nem is rosszul, sikerült döntetlenre menteniük a spanyolok elleni rangadót.
A NATO-főtitkár szerint az orosz elnök fegyverként használja a téli időjárást is, de nem fog sikerrel járni.
Julian Brandt a szalonképesség határát túllépve, de találóan fogalmazott a spanyolok elleni meccs előtt.
Hans-Georg Maaßen szerint sok német csodálja Orbán Viktort.
2018-ban fordult elő első ízben, hogy a Nationalelf nem jutott tovább a világbajnoki csoportkörből.
Noha a veterán politikus még így is népszerűbb, mint Olaf Scholz jelenlegi kormányfő.
Tizenhárommillió németet fenyeget a szegénység, sokan már nem tudnak fűteni, új ruhát venni, és romlik az egészségi állapotuk.
Az előző német kancellár elismerte, hogy már nem tudta érvényesíteni az akaratát az ukrajnai konfliktusban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Trump amerikai elnök előző napi kijelentésére reagált Tusk.
Két ilyen párt is van Magyarországon.
Egészen elképesztő logisztikai feladatok, nagy izgalom és persze tisztelet. Soha nem volt ilyen kistelepülésről élő tévéközvetítés.
Borzasztó részletek kerültek napvilágra.
Egy hölgy vitába szállt Magyar Péterrel, válaszul rasszista megjegyzéseket kapott.
A brazil külügyminisztérium Rubio megjegyzését olyan fenyegetésnek nevezte, amely „támadja a brazil hatóságokat, és figyelmen kívül hagyja a tényeket”.
Zólyomban a város külső részén foglaltunk szállást, majd a városközpontot vettük célba gyalog, azzal a sejthető szándékkal, hogy ha útbaesik néhány jó hely, akkor megállunk ott is egy italra.
Egy hölgy vitába szállt Magyar Péterrel, válaszul rasszista megjegyzéseket kapott.
A brazil külügyminisztérium Rubio megjegyzését olyan fenyegetésnek nevezte, amely „támadja a brazil hatóságokat, és figyelmen kívül hagyja a tényeket”.
Zólyomban a város külső részén foglaltunk szállást, majd a városközpontot vettük célba gyalog, azzal a sejthető szándékkal, hogy ha útbaesik néhány jó hely, akkor megállunk ott is egy italra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.