Szilveszteri és újévi fogadalmak, szokások és babonák
Szilveszteri és újévi ünneplésünkben felfedezhetjük őseink szokásait, hagyományait.
Szilveszteri és újévi ünneplésünkben felfedezhetjük őseink szokásait, hagyományait.
Viszont jósolhat, ha úgy tartja kedve – népszokások a cikkben.
A böjtben újra megtalálhattuk a ritmust, és újrarendezhettük a számunkra fontos értékeket.
A népi hiedelem szerint azok a lányok, akik házasodni szerettek volna, piros kendőt kötöttek a nyakukba.
Az ünnepi szokások és szimbólumok története régi időkre nyúlik vissza.
Az Utolsó Óra gyűjtéssorozat felvételeivel, valamint nagyböjti hagyományokkal készül a Kossuth rádió.
A szkíta népek hagyományvilágához tartozik a télűzés, mely később a farsangi mulatozások lezárásának idejére, farsang farkára épült be.
A Kossuth rádió Hajnali – Népzenei összeállítás korán kelőknek első februári műsorsorozatának középpontjában a farsang áll.
Január hatodika, vízkereszt napja, az egyik legősibb keresztény ünnep, ami régen összekapcsolta a háromkirályok imádását Jézus megkeresztelkedésével és első csodatételével a kánai menyegzőn.
A mosonmagyaróvári Lajta Néptáncegyütes betlehemezéssel és lucázással készül, közben adventi koszorút, kopogtatót, gyapjúbárányt, papírbetlehemet és karácsonyfadíszeket készíthetnek a résztvevők
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Tombol a kettős mérce.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.