Orbán Balázs ízekre szedte Karácsony mozgalmának alapvetését
A szegénységből egyedül a munka jelent kiutat, ezért 2010 óta a kormány több mint 800 ezer új munkahelyet hozott létre.
A szegénységből egyedül a munka jelent kiutat, ezért 2010 óta a kormány több mint 800 ezer új munkahelyet hozott létre.
A baloldal mára a szavak szintjén sem foglalkozik a járvánnyal, csak az előválasztásnak nevezett show-műsorral van elfoglalva.
Orbán Balázs lapunkkal közölte: ez az évtized akkor válhat meghatározóvá, ha a jelen és a jövő generációja továbbviszi a gondolkodásmódbeli átalakulást.
A nagy múltra visszatekintő épület teljesen megújul, amit a város polgármestere és a terület országgyűlési képviselője is üdvözölt.
A Gyurcsány-párti Varju László napirend előtti felszólalásában látványosan kampányolt a tegnap kormányfő-jelöltként bejelentett Dobrev Klára mellett.
A Miniszterelnökség miniszterhelyettese megerősítette: az önkormányzatok pénzügyi helyzete továbbra is stabil.
A Miniszterelnökség államtitkára emlékeztetett: a járvány elleni védekezést és a gazdaságvédelmi intézkedéseket sem támogatta a baloldal a parlamentben.
Orbán Balázs miniszterhelyettes a lapunknak adott interjúban elmondta, a kereszténydemokrácia alternatívát kínál az ateistáknak is.
Az államtitkár szerint szomorú, hogy nemcsak a vírus, de a baloldal ellen is küzdeni kell, akik nem segítik a védekezést.
A KDNP-s Latorcai János Robert Schumant idézve kijelentette: – Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Vlagyimir Putyin szerint más országok vállalatai gyorsan átveszik a nyugati cégek helyét.
A kommunikációs igazgató három pontban összegezte, hogy mi történt a Magyar Péterrel szembeni személyes konfrontációja során
A magyar válogatott csapatkapitányának helyén posztriválisa újra Curtis Jones kap lehetőséget.
A társadalom szempontjából kihívást jelent a munkaerő folyamatos biztosítása.
A szakértők szerint a családmodell megváltozása és a gazdasági bizonytalanság egyaránt hozzájárul a terhességmegszakítások ugrásszerű emelkedéséhez.
Az EU új vezetése december 1-jén lépett hivatalba, és már az első hivatalos aktus egyértelművé tette, mi a terv a következő évekre.
A programnak hála az elmúlt öt évben szinte valamennyi kistelepülés kapott már támogatást.
Mit nem lehet azon érteni, hogy a Fidesz néppártiságáról nemcsak alkotói, hanem befogadói sokszínűség is árulkodik?
A klasszikus mese rajongói valószínűleg csalódottan fogadják majd, hogy Hófehérkéből klasszikus feminista hőst faragtak.
„Egyetek egy bécsi virslit és kussoljatok!”
Csupán regisztrálni kell a nemzeti konzultáció honlapján a kitöltéshez.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.