Antológia az elmúlt tíz évről. Felismerni és megismerni a felzárkózás kulcsát

Az ősszel felerősödő választási kampányban a bizonytalanok meggyőzésének hasznos eszköze lehet ez a könyv.

Ha az ember eltölt egy évtizedet külföldön, akkor sokkal jobban látja a fejlődést vagy éppenséggel a visszafejlődést. 2009 és 2019 között Belgiumban és Svájcban éltem, és bizony teljesen más kép látszott onnan Magyarországról. Számtalan alkalommal hallottam olyan külföldi véleményeket, amelyeket csak a médiából vagy többed kézből szereztek és riasztó, eltorzított képet festettek hazámról, miközben a hazalátogatásaim során egy teljesen más, egy dinamikusan fejlődő, szépülő ország képe tárult elém. Mivel nem éltem Magyarországon ezen időszak alatt és nyitott voltam és vagyok minden kritika iránt, érdeklődve vettem a kezembe a Magyarország 2020 című kiadványt, amely Mernyei Ákos és Orbán Balázs szerkesztésében jelent meg az immáron klebersbergi magasságokba emelkedő Matthias Corvinus Collegium gondozásában.

A kiadvány ötven ember szellemi és szerzői terméke, amelynek nehéz, ám biztos kezű „koordinálását” a kiadvány szerkesztői sikerrel oldották meg, ami azért volt nehéz, mert úgy kellett egy koherens szöveggyűjteményt létrehozni, hogy a szerzők ábécésorrendben követik egymást. A szerkesztők úgy kezdik a bevezetőjüket, hogy az úszóknak nem a versenytársaikra kell összpontosítaniuk, hanem saját magukra, csak úgy érhetnek célba. Később ők maguk vallják be, hogy pontosan ezért született meg ez a kötet: felismerni és megismerni a „magyar nemzeti karakterrel önazonos módon” történő felzárkózás kulcsát.

A kiadvány borítója
Fotó: Libri.hu

Mielőtt megírtam ezt a recenziót, próbáltam utánaolvasni, hogy ellenzéki oldalról eddig milyen szakértői vagy politológusi minősítések vagy kritikák érkeztek erre a műre. Nem találtam lényegében semmilyen kézzelfogható érdemi, a tanulmányokban szereplő adatok tényszerűségét vagy azok szakmaiságát kétségbevonó kritikát. (A politikai minősítéseket most hagyjuk.) Ehhez képest a legpontosabb jelző a Magyarország és Orbán Viktor kormányzatának elmúlt tízéves teljesítményét bemutató kötet számára az antológia szó lehet. Ráadásul minden tanulmány előtt egy szép művészi kép, vagy a témához nem csupán távolian és elvontan kapcsolódó, kifejező tematikus fotó áll, ami a konzervatív gondolkodás és eszmeiség egyik jellemzője. Sőt a kötet első közgazdász-jegybankár szerzője maga is elismert költő, így rögtön látható, hogy a számok mellett a betűknek is legalább olyan fontos szerepük van, mint a tények mellett a víziónak.

Bár a kötet se nem stratégiai összefoglaló, se nem kormányzati programokról szóló számvetés, hiszen a könyv felépítése sem tematikus, illetve vannak olyan elemzések, amelyek sokkal inkább a jövőről szólnak, mintsem szigorúan az elmúlt tíz évről. A műnek mindezért valójában nincs is tematikai, hagyományos értelemben vett stratégiai íve, ugyanakkor a gondolkodókra fókuszál – megtudhatjuk, hogy mit gondolnak azok a személyiségek, akik a közelmúltban Magyarországon vagy a magyar politikai térben a szerkesztők szerint letették a névjegyüket. Helyet kaptak olyan alkotók is, akiknek az online térben rendelkeznek nagyobb „lábnyommal”, és olyanok is vannak, akiknek az eddigi életműve önmagában is megtöltene 1100 oldalt. Így – egy antológiához híven – a szerzők heterogenitása a kötet nem konvencionális jellegét erősíti és megakadályozza azt, hogy mintegy „ellaposodjon” a könyv.

Az antológia erőssége az is, hogy a tanulmányok tudományos igényűek, vagyis adatokkal, forrásokkal és hivatkozásokkal alátámasztott, szakmailag erős lábakon állnak az alkotások.

Mindegyik írás olyan, mint egy váltóúszó-teljesítmény: egytől egyig elmegy a falig, aztán később egy másik szerző(páros) által a téma visszakerül a kiindulási ponthoz, egy másik perspektívából bemutatva, gazdagítva a narratívát.

Adódik a kérdés, hogy 2020-ban milyen évforduló vagy jeles dátum van, hogy egy ilyen kiadvánnyal kell jelentkezni. Nos, Orbán Balázs adott erre is egy konkrét választ: „ha száz év múlva valaki arra kíváncsi, mi és miért történt Magyarországon, akkor nem az internetes portálok szalagcímeiből fog informálódni, hanem pontosan az ilyen és ehhez hasonló könyvekből”. A másik szerkesztő, Mernyei Ákos pedig azt hangsúlyozta, hogy ideje volt kilépni a „merjünk kicsik lenni” sztereotípiából, amire eredetileg az osztrák szociáldemokrata kancellár Franz Vranitzky utalt Ausztria sikereire gondolva, miután megszűnt a Monarchia. (A magyar belpolitikában Kovács László egykori MSZP-elnök, külügyminiszter dobta be a köztudatban ezt a gondolatot.) A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy Ausztria nem szenvedett el jelentős területi veszteségeket és nem kerültek milliószámban osztrákok idegen államok fennhatóságai alá, valamint évtizedekig tartó szovjet megszállással és csődhöz vezető, szuverenitást még csak hírből sem ismerő gazdaságpolitikával sem kellett szembesülnie szomszédunknak. Ha összességében ki kellene emelni egy központi gondolatot, akkor éppen a szuverenitás, azaz a saját úthoz való jog lehet a legfontosabb kulcsszó. Márpedig a legnagyobb különbség a kormányzó erők és az ellenzék között az lehet – és talán nem tévedek ebben nagyot, és senki sem fogja kikérni magának –, hogy míg a kormánypártok a nemzeti szuverenitásban, addig az ellenzéki erők – többé-kevésbé – egy Európai Egyesült Államokban hisznek.

Kinek készült tehát a mű? Talán tankönyvszerű alkotásnak vagy egyetemi jegyzetnek nem biztos, hogy alkalmas, viszont a szellemileg magasabb szintű vitakultúra művelői bizonyára érdeklődéssel és haszonnal forgathatják. A 2022-es parlamenti választás annyiban lesz más, szemben az előző hárommal, hogy a jelenlegi kormányzóerőnek nem kell bizonygatnia, hogy mit tudna letenni az asztalra, és hogyan képzeli el az ország fejlődését, mert arra ott vannak a folyamatok, adatok és érvek, méghozzá fehéren-feketén, 1100 oldalon. (Sőt, akár az oldalszám is rejthet szimbolikát: a magyarok éppen 1100 esztendeje akadályozták meg, hogy a Morva Birodalom érvényesítse akaratát a Kárpát-medencében, helyet csinálva egy új honalapításnak, Magyarországnak.)

Nem tartom elképzelhetetlennek azt sem, hogy az ősszel felerősödő választási kampányban a bizonytalanok meggyőzésének hasznos eszköze lehet ez a könyv az emberekkel személyesen találkozó jelöltek kezében, hogy – a hatásos, de a lényeget szükségszerűen mégis leegyszerűsítő szlogeneken túlmenően – kellően fel legyenek vértezve érvekkel, adatokkal, gondolatokkal, ha szükséges.

Márpedig a 2022-es választásokon nem a legjobb egyéni úszókra, hanem egy egységes, az eredményeikre büszke és a hiányosságaikkal is tisztában lévő, ámde különböző képességekben gazdag, sokoldalú úszócsapatra lesz szükség, amelyik képes keményen küzdeni. Ezzel szemben az ellenzéknek most azt kell(ene) felelősen és meggyőzően bizonyítania, hogy képes egy olyan versenyképes, koherens víziót és egyben – ami még fontosabb – egy kormányozható országot biztosító jövőképet megalkotni, amellyel egy esetleges tízévnyi kormányzás után le tudnának tenni az asztalra 1100 oldalt, azt mondván, hogy: „Ez jó mulatság, férfimunka volt”. És nem pedig azt – amire már volt példa –, hogy mit is csináltak közösen a kormányzás helyett – mindössze egyetlenegy vulgáris szóban kifejezve.

Magyarország 2020 – 50 tanulmány az elmúlt 10 évről; Mernyei Ákos–Orbán Balázs, MCC Press Kft. 2021.