Trump és Putyin budapesti találkozója fájdalmas csapás Brüsszelnek
Orbán Viktor békepolitikája és független külpolitikai irányvonala most nemzetközi visszaigazolást kapott.
Orbán Viktor békepolitikája és független külpolitikai irányvonala most nemzetközi visszaigazolást kapott.

„Rajtunk, magyarokon nem fog múlni.”

Európában kívül sok hely van, ahol meg lehet tartani egy ilyen tárgyalást, de Európában Budapesten kívül nincs ilyen hely.

Ez a találkozó a tavalyi magyar békemisszió visszaigazolása, egyben pofon az Európai Unió háborúpárti politikájának.

ELEMZŐI HANGERŐ – Magyar Péterék örülnek, ha egyáltalán össze tudják szedni a 105 jelöltet.

Az előkészületeket megkezdtük – írta közösségi oldalán Orbán Viktor. Hamarosan Budapesten találkozik Donald Trump és Vlagyimir Putyin.

A miniszterelnök Donald Trump bejelentésére reagált.

Már korábban is leírtuk, hogy politikailag inkorrekt műsorunkban Magyar Pétert már csak Bütyök néven emlegetik kollégáink.

Az október 23-i békemenet gyülekezője kilenc órakor lesz az Elvis Presley téren.

Gyülekező kilenc órakor, indulás tizenegykor, délután egykor pedig Orbán Viktor mond beszédet a Parlament előtt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel még legalább 800 milliárd dollárt akar elkölteni Ukrajnára rezsijének finanszírozására.

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége több észak-magyarországi településen.

Többeket is próbált rávenni, de szóltak neki, hogy álljon le.

A Tisza Párt szakértője újabb részleteket árult el a baloldali párt terveiről.

Tarr Zoltán ráadásul egy olyan szervezetre hivatkozott a közösségi médiában, amelyet a Soros-hálózat is finanszíroz.

Von der Leyen még azelőtt alá akarja írni a Mercosur szerződést, hogy az Európai Parlament ehhez jóváhagyását adná.

„Ideje lenne a józan észre hallgatni” – fogalmazott a magyar miniszterelnök.

Folyamatosan dolgoznak a kukásautók az országban.

A balliberális Tisza Párt a 13. és a 14. havi nyugdíjat azonnal megszüntetné.

Eastern Hungary has caught up with Western Hungary.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.