Kínai–orosz hadgyakorlat kezdődött a Kelet-kínai tengeren
A két ország rakétacirkálókkal, rombolókkal és fregattokkal vesz részt a hadgyakorlaton.
A két ország rakétacirkálókkal, rombolókkal és fregattokkal vesz részt a hadgyakorlaton.
A belarusz elnök felszólította a Nyugatot, hogy hallgasson a józan észre, és térjen vissza a biztonságról folytatott konstruktív párbeszédhez.
Felgyújtották az Európai Unió képviseletének épületét a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban hétfőre virradóra.
Oroszország és Belarusz megerősítették eltökélt szándékukat, hogy nemzetközi fórumokon összehangolják a lépéseiket.
Az áldozatok 88 százaléka férfi volt a vizsgálat szerint.
Moszkva azonban kijelentette, hogy továbbra is együttműködik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel.
Az olasz kormányfő megerősítette, hogy Róma újabb fegyverszállítmányt küld Kijevnek az év végéig, már az ötödiket február óta.
A fegyverkereskedő azért választotta ezt a politikai tömörülést, mert az közel áll az emberekhez.
Vlagyimir Putyin orosz elnök azt hangoztatta, hogy Kijev robbantotta fel a Krími hidat és a kurszki atomerőmű távvezetékét is.
Dmitrij Peszkov szerint Oroszország nem kíván egyéb területeket „visszavenni” csak a népszavazás eredményeként elcsatolt területeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Szentkirályi Alexandra szerint csak szét kell nézni Budapest utcáin.
Ezek tényleg semmiből sem tanulnak.
Londonban két tüntetés is zajlott egy menekültszálló előtt, az egyik a migráció mellett, míg egy másik ellene.
Olimpiai bajnokunk tizennegyedszer állt rajthoz a szingapúri úszó-vb nyolc napja alatt, nem jött be a lottó.
Forced conscription in Ukraine is turning increasingly brutal.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán reagált a Magyar Nemzet információjára, miszerint nem indítanak vizsgálatot Sebestyén József halálának ügyében.
A Hamász és a vele szövetséges Iszlám Dzsihád tette közzé a felvételeket.
Forced conscription in Ukraine is turning increasingly brutal.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán reagált a Magyar Nemzet információjára, miszerint nem indítanak vizsgálatot Sebestyén József halálának ügyében.
A Hamász és a vele szövetséges Iszlám Dzsihád tette közzé a felvételeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.